A Magyar Hidrológiai Társaság XXIX. Országos Vándorgyűlése (Eger, 2011. július 6-8.)

13. szekció: A magyar vízgazdálkodás története - Dr. Nagy László (BME): A Mirhó-gát története

A MIRHÓ-GÁT TÖRTÉNETE Dr. Nagy László BME Geotechnikai Tanszék A Tiszántúl jelentős és nagyhatású ármentesítő munkája az akkori Heves- és Külső-Szolnok vármegye Tisza bal parti részén épült a Mirhó-gát, mint az első olyan létesítmény a Kárpátmedencében, mely nem csak lokális érdekeket képviselt, hanem hatása több vármegyére kiterjedt. Az évente ismétlődő áradásokkor Pusztataksonynál a Mirhó-fokon lépett ki medréből a Tisza, és a Tiszántúlon a Körösökig-Berettyóig hömpölygött végig az ár, s borította vízzel hónapokra – ha nagyobb volt az árhullám, a következő esztendőig – a lapályokat, helyenként egybefüggő és terjedelmes lápot, mocsarat eredményezvén. Azt a nem lényegtelen társadalomtörténeti összefüggést is hangsúlyozva, hogy a Mirhó-gát építését a jobbágyi kötöttségektől önmagukat 1745-ben megváltó nagykunsági redemptus közösségek kezdeményezték, s a szomszédos Heves megyei földbirtokosok, nomeg a Helytartótanács támogatását megnyerve, valamint a lakosság igen tetemes közmunkáját igénybe véve tudták végrehajtani. Tiszaszalóknál (ma Abádszalók) ágazik ki a Mirhó-fok, amely a Tisza árvizeit vezette ki a kunság lapályai felé. A kifolyó vizek Kunhegyestől ÉK-re gyűltek össze, jelentős mocsárvidéket alkotva, ahonnan a Kakat-éren keresztül folynak tovább a Karcag, Kisújszállás környéki mocsarakat táplálva. Az első Mirhó-gát Gyolcsi öblözetként ismert terület a Tiszától elzáró Mirhó-gát hossza 490 öl (930 méter) volt. Építését azonban sokáig az 1770-es évekre, vagy újjáépítésének idejére, 1785-re tették. Valójában azonban ezt a gátat a nagykunság - nevezetesen: Kisújszállás, Karcag, Kenderes és Kunhegyes – közerővel már 1754-ben megépítette, majd 1761-ben megerősítette – a Mirhófokon kitörő s az egész Gyolcsi lapost elöntő, majd a Kakat-éren és a Sebes-éren keresztül a Nagykunsági jelentős részét veszélyeztető Tisza-árvizek kizárására. A Nagykunság érdekeivel azonosak voltak a taskonyi birtokos br. Orczy Lőrinc érdekei, aki 1767-ben továbbfejlesztette a Mirhó-gátat és a hullámverés ellen rőzsepokróccal, valamint védőfüzes telepítésével védte meg. 1754-ben kezdték építeni az első, eléggé kezdetleges gátat, mely azonban csak néhány évig állt ellen az árnak. 1760-ban a kisújszállásiak kezdeményezésére, Kisújszállás, Karcag, Kenderes, Kunhegyes részvételével megalakult a "Kölcsönös szövetség a Mirhó-gát megépítésére", és a következő év tavaszán "közerővel" el is készült a közel 930 méter hosszú gát. Mely azután 9 évig sikeresen feltartóztatta a tiszai áradásokat; nemcsak azért persze, mert tavasszal és ősszel 60-70 szekeres, 100-150 kézi munkás erősítette a megrongálódott töltést. 1770-ben, majd 1772-ben és 1774-ben viszont olyan nagy volt az ár, hogy a gátat elszakította, illetve meghágta. Ezen évek rendkívüli árvizek emelkedő maximumait azonban a megye a tározótereket kizáró gátaknak tulajdonította, s amikor az ismételten átszakadt, s az árvíz a megemelkedett árvízszintnek megfelelően nagyobb pusztítást okozott, mint korábban bármikor. A gátszakadást ezután csak két évvel később 1776-ra állítottak helyre, ekkor 1