A Magyar Hidrológiai Társaság XXVIII. Országos Vándorgyűlése (Sopron, 2010. július 7-9.)
15. szekció: A magyar vízgazdálkodás története - Megulesz Gabriella (Dunaújvárosi Vízi Társulat): A magyar vizitársulati rendszer kialakulása - út az első önálló vizitársulati törvényig
5 1842-ben a parti birtokosok összefogásával megalakult a Balaton Anyavíz-szabályozási Lecsapoló Társulat a Balaton melletti mocsarak lecsapolására. A 40-es évekre tehető az első Tiszamenti társulatok alapítása. Bár a törvényhatóságok szakértők bevonásával törekedtek a vizimunkák összehangolására, a helyi társulatok működési területére jutó fejlesztések nem alkottak egységes rendszert. A szabályozásban érdekelt Tisza-menti regionális társulatok 1846-tól a Tiszavölgyi Társulat alatt tömörültek, megtartva belső szuverenitásukat. 41 érdekelt földbirtokos vállalt kötelezettsé- get a vízrendezési munkák mielőbbi megkezdésére, az ártéri járulékok rendszeres fizetésére, a társulati mozgalom fejlesztésére, az igazságos ártéri osztályozás végrehajtására és a Tiszához kapcsolódó vízrendszer hasznosítására. (14) Az egységes rendszerű szabályozás Vásárhelyi Pál tervei szerint, gróf Széchenyi István, mint a Helytartótanács Közlekedési Bizottmányának elnöke irányításával indult meg. Részlet gróf Széchenyi István Eszmetöredékek különösen a Tisza-völgy rendezését illetően című írásából: „E bennem helyezett bizalomnak úgy gondolok legjobban megfelelni, ha mindenek előtt azon tájra fordítom figyelmemet, … hol anyagi tekintetbe főkép a gyakori vízáradások miatt, leginkább sínlik a hon… a Tisza völgye, hol legnagyobb számban üté fel lakhelyét a Magyar vér, s melly völgy … valódi paradicsommá emelkedhetnék” (15) Széchenyi elképzelése szerint az Alföld vízrendezésében sem a kormányra, sem a vármegyékre nem lehet kizárólagosan támaszkodni a költségek tekintetében, azt csak az érdekelt parti birtokosok és lakosok biztosíthatják. Emellett azonban felvetette az állam érdekeltségét is, hiszen a szállítási útvonalak csökkenéséből az államnak is bevétele származott. Érdekes kérdés, hogy ki számított érdekeltnek? Kezdetben a birtokosok önként jelentkeztek, és a listákra felírtak részletfizetési kedvezményt kaptak. Később a Nádori Bíróság (16) kötelezhette a fizetési kötelezettség alól kitérni szándékozó érintetteket a holdanként meghatározott hozzájárulás befizetésére. A helyzetet bonyolította, hogy a korábban elkészült Tisza-szabályozási koncepcióba beilleszthető fejlesztéseket – szakértők döntése alapján – figyelembe vették a hozzájárulás meghatározásánál. A bíróság a forradalom időszakáig működött. 5. Társulati rendszer a szabadságharc leverése után A forradalom leverését követő majd két évtizedet átölelő abszolutisztikus uralom homogén állam létrehozására törekedett. Ennek megfelelően német példára átalakították a magyar közigazgatási rendszert. Változott az adórendszer is. Becslések szerint a magyarországi polgár 1848ban tiszta jövedelmének 4%-át fizette adóba, az 1850-es években ez 16%-ra, majd 20%-ra emelkedett. Létrehozták az ideiglenes földadó-kataszteri nyilvántartást, amelyben területe, minőségi osztálya és művelési ága alapján regisztráltak minden parcellát. Császári pátens törölte el a jobbágyi kötelezettségeket. Az úrbéres földek állami kárpótlás mellett a parasztok tulajdonába mentek át, így a felszabadult parasztság 30-35%-a földhöz jutott. A parasztság kb. 20%-át kitevő zsellérek a vasút és csatornaépítéseken dolgoztak napszámért. Eltörölték a belső vámot, ez élénkítően hatott a magyar mezőgazdaságra és a feldolgozóiparra. A tőkehiánnyal küzdő gazdaságban a lehetőségeket a nagybirtokosok tudták leginkább kihasználni, mivel kapcsolatrendszerük révén hozzáférhettek az osztrák hitellelhetőségekhez. A nyugattal ellentétben a vízrendezési munkák célja nem a termőterületek védelme, hanem új termőterületek nyerése volt. Tanulmányok születtek az Angliából származó drénezés elvéről és módszereiről. A szakirodalom foglalkozott a „rétmíveléssel”, rétöntözéssel. Az első magyarországi alagcsövezésre Bakó- falván került sor 1851-ben (17), amelyet több hasonló fejlesztés követett. A gazdasági konjunktúra kedvezett a vízrendezési munkák folytatásának. A Tiszaszabályozást 1850-től a kereskedelmi miniszter hatáskörébe rendelték. A kiegyezés után tiszai kormánybiztosság irányította a befejező munkálatokat. A fővárosi és az alatta levő kb. 100 km
