A Magyar Hidrológiai Társaság XXVIII. Országos Vándorgyűlése (Sopron, 2010. július 7-9.)

15. szekció: A magyar vízgazdálkodás története - Megulesz Gabriella (Dunaújvárosi Vízi Társulat): A magyar vizitársulati rendszer kialakulása - út az első önálló vizitársulati törvényig

4 Beszédes József (1787-1852) tervei és irányítása mellett a Sárvíz Csatorna Társulat elvégezte a Sárvíz lecsapolását és a malomcsatorna megépítését. 1827-re a szabályozási munkák befejeződtek. (9) 400 km

2 termőterületen lehetővé vált a mezőgazdasági hasznosítás. Volt olyan érdekelt,

akinek 14 évi befizetett hozzájárulása egy év alatt megtérült. V. Ferdinánd király (1835-1848), apja példáját követve erősítette a társulatok jogait. 1836.

évi XXXVI. törvénycikke kimondta, hogy „az, aki a … munkálatba vett töltések, vagy vízi gátok

által a víz-öntésektől oltalmaztatik, úgy az, kire hasonlóképen egyeseknek költségein kezdett

munkálatok jótékonyok, a reá háramló jobblét, vagy haszonhoz aránylag, az illető Törvényható-

ság által kidolgozandó mérték és kulcs szerint, a munkálatokban, és az ezekre szükséges költsé-

gekben … részt venni köteles legyen”. Az uralkodó ezzel a törvénnyel rendelkezett az érdekeltek

kötelező közös teherviseléséről. Az 1840. évi X. törvénycikk megtiltotta, hogy a vizek természetes lefolyását mások kárára

gátolják. Ha a közbirtokosság vagy a megyei közgyűlés elrendelte egy tónak, mocsárnak vagy

folyónak rendezését, vagy leeresztését, azt senki nem akadályozhatta. A munkák költségeit a

közbirtokosok a birtokhoz és a várható haszonhoz viszonyítva fizették. A nem fizetőket perbe

vonták. A közhasznú munka befejezése után a tényleges hasznot megvizsgálták és a túlfizetést a

közbirtokos – bíróság előtt – visszakövetelhette. Amennyiben a szabályozás során a folyó nyomvonala megváltozott, a kisajátítást „tökéletes kármentesítés” mellett foganatosították (10) abban az esetben is, ha a kereskedelem vagy a hajózás érdekében végzett kormányszék általi beruházásról volt szó. A törvény szabályozta a kiszáradt földek tagosítását, továbbá kiterjedt a folyóágyak,

partvonalak és töltések védelmére a csúszásveszélyes partokon levő erdőterületekkel együtt. A közhasznú munkák munkaerő-szükségletét közmunkával biztosították. Töltések, átmetszé-

sek és más vízszabályozási munkák közmunkaigényét a haszonélvező közbirtokosok, úrbéri földek esetében a községek finanszírozták. Ingyen közmunkát csak rendkívüli esetben (pl. árvizeknél) lehetett igénybe venni; ilyenkor „az érdekelt és szomszéd lakosok és birtokosok mindnyájan

munkára alkalmas minden szekereikkel, marháikkal és cselédjeikkel a szükséges munkát megtenni kötelesek”. (11) 4. Reformkor és vízrendezés A Helytartótanács utasította a Vízi és Építészeti Főigazgatóságot a Körös-vidék, majd a Duna

vízrajzi munkáinak megkezdésére. 1834-ben megalakult a Királyi Tisza Térképészeti Iroda,

amely végrehajtotta a Tisza vízrajzi felmérését. 1846. évre a tervezéshez szükséges alaptérképek

rendelkezésre álltak. Országszerte alakultak a folyószabályozási és a lecsapoló társulatok. Jól

képzett mérnökök sora tervezte és irányította a munkálatokat. Az állam biztosokat jelölt ki a

munkák ellenőrzésére. 1732-1830 között 12 pesti árvízről készítettek feljegyzést, az 1838. évi jeges ár mégis hatalmas veszteséget hagyott maga után. Az árvíz során Pest 4200 házából 2200 összedőlt. A katasztrófának 153 pesti halálos áldozata volt. (12) Az árvíz után megkezdődtek a hasonló katasztrófa

megelőzését célzó beavatkozások, de egységes árvízvédelmi koncepció kidolgozására csak az 1870-es években került sor. (13) A század elején Magyarország területének 13%-át rendszeresen elöntötték a folyók. Az elöntött területek fele a Tisza árterére esett. A folyószabályozás célja az árvízmentesítés és a folyó-

meder állandósítása, elsődlegesen a hajózási feltételek biztosítása volt. Emellett hatalmas területeket nyertek a folyótól, ahol a jó minőségű öntéstalajokon lehetővé vált a termelés. A mentesített

földterületek nem csak a tulajdonosaiknak jelentettek jövedelmet, hanem a kincstárnak is. Lassan

felszámolták a lefolyást akadályozó elgátolásokat, és malomcsatornákra telepítették a vízimalmokat. A folyókon átvágásokat, a partvonalon töltéseket építettek. Az érdekek összehangolása

komoly feladat elé állította a társulatokat és a hatóságokat. Ennek releváns példája a Mirhó-fok esete, melynek elgátolását több alkalommal elbontották, majd újraépítették.