A Magyar Hidrológiai Társaság XXVIII. Országos Vándorgyűlése (Sopron, 2010. július 7-9.)
15. szekció: A magyar vízgazdálkodás története - Lőrincz Károly (nyugdíjas): Társulatok a szatmári vidékért
10 elegendő a csak uniós keretekből pályázható rekonstrukcóra, újból a vízrendszer legfontosabb műveinek fejlesztését kell szem előtt tartaniuk. Ma valamennyien a túlélésért küzdenek! Összefoglalásként Minden emberi kornak megvan a maga kihívása, emberparancsa. A XVII-XIX. Századokban a mocsarakkal tarkított és folyókanyarulatokkal szabdalt táj rendezése a, s ezáltal a termőre fordítható földélettér növelése a gigantikus feladat. A két ármentesítő és belvízszabályozó társulat mindezt kubikos talicskával, nyeles ásóval, földhányógéppel mérhetetlen erőfeszítéssel teljesítette. Farkas József etnográfus szavait idézem az Ecsedi láp lecsapoló és Szamos balparti Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat centenáriumi ünnepségén elhangzott előadásából: „Levesszük a kalapunkat a mérnöki szellemteljesítmény előtt, ugyanezt tesszük a talicskát emelő és ásónyelet szorító munkásember előtt is. Nem feledkezve meg a lápkörnyék lakosságáról sem, akik a szó szoros értelmében kézzel és lábbal takarították ki az őstelevényt.” Az újjászervezett társulatok immár a településfejlesztés (mai szóhasználattal a vidékfejlesztés) részesei. Bár tevékenységüket közel sem illeti annyi elismerés, mint az elődtársulatokét. Bízom benne, hogy nem kell száz évet várni ahhoz, hogy az ebben alkotó társulatokról méltóképpen megemlékezzen Szatmár hálás lakossága. Megemlékezés Nagyecseden a lecsapolás 100-ik évfordulóján