A Magyar Hidrológiai Társaság XXVIII. Országos Vándorgyűlése (Sopron, 2010. július 7-9.)
15. szekció: A magyar vízgazdálkodás története - Faragóné Pöppl Zsuzsanna (EJF): Települési vízgazdálkodás a vízi közművek aspektusában az ADUKÖVIZIG területén a 20. században
1 TELEPÜLÉSI VÍZGAZDÁLKODÁS A VÍZI KÖZMŰVEK SZEMSZÖ- GÉBŐL AZ ADUKÖVIZIG TERÜLETÉN A 20. SZÁZADBAN Faragóné Pöppl Zsuzsanna Eötvös József Főiskola Műszaki és Közgazdaságtudományi Kar Motto: „Egészséges ivóvizet a település lakosainak!” 1. Bevezetés Ebben az évben ünnepeljük a vízgazdálkodási társulatok megalakulásának bicentenáriumát. Ezen alkalomból kívánok megemlékezni a vízgazdálkodási társulatok „új típusú” utódairól - a vízi közmű társulatokról, közeledvén a június 12-i naphoz, amelyet a Vizi Közmű Napjának nyilvánítottak Magyarországon. A múlt század második felében megalakult új típusú vízi társulatok lehetővé tették, hogy a kis településeken a lakosok egészséges ivóvízhez jussanak a közüzemi vízellátás kialakításával. Dolgozatomban a jelenlegi Alsó-Dunavölgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság területén működött vízi közmű társulatokról kívánok beszámolót nyújtani, 1958-tól 1989-ig, azaz a rendszerváltásig. Az értekezés elkészítésében elsődleges forrásként a Társulati törzskönyv [1] szolgált, amelyet az ADUKÖVIZIG munkatársai közreműködésével használhattam. 2. A vízgazdálkodási társulati mozgalom története, fejlődése 2.1. Társulati mozgalom a 19. században A társulati tevékenység nagy múltra tekint vissza Magyarországon. Jogi feltételeit 1807-ben I. Ferenc király által szentesített XVII. tc. rendelkezett arról, hogy egy adott terület birtokosainak többségi akarata alapján létesítethető vízszabályozó társulat. A törvénycikk alapján, ha egy vízkárokat elhárító vízi munkában, például vízfolyás rendezésében, mocsárnak a lecsapolásában érintett birtokosok többsége a munka saját költségen történő elvégzéséről dönt, és erre társulatot szervez, akkor a kisebbségben lévő, s a társulatba belépni nem kívánó birtokosoknak is viselniük kell a rájuk eső költségeket. Intézkedéseit az 1836. évi XXV. és XXXVI, majd az 1840. évi X. törvénycikk fejlesztette tovább. Lényeges előrelépés volt, hogy a társulatok működési területe túllépett a közigazgatási határon és az egyedüli területi elv, ami megszabta a társulatok földrajzi hatáskörét, az ártéri öblözet, illetve később a vízgyűjtő terület egysége volt. Az első vízszabályozó társulat 1810-ben alakult meg „Sárvízi Csatorna Társaság” néven Simontornyán. A társulat első igazgató mérnöke Saátor Dániel volt, majd őt követte Beszédes József, a reformkor kiemelkedő vízmérnöke, akit a Magyar Tudományos Akadémia 1831-ben tagjai közé vett fell, így elsőként lett az Akadémia mérnök tagja. [2] Az 1840-es évek tiszai árvizei után gróf Széchenyi István a Tisza szabályozásának munkálataira 1846 januárjában a tiszai társulatok küldötteivel megalakította a Tiszavölgyi Társulatot Pesten, melyről „Szerződvény” készült. A 19. században számos társulat alakult a Duna és a Tisza völgyében. Az első világháború után az országhatár megváltozása miatt az ország vízrajzi területegységei is átalakultak. Ennek következtében a 208 társulatból 79 társulat maradt ,[3] továbbá a 20. századelő gazdasági válsága, később a második világháború akadályozták az aktuális vízi tevékenység folytatását. 2.2. Társulati mozgalom a 20. század második felében A második világháború után a földreform eredményeképpen a nagybirtokokat 2-5 hektáros kisbirtokokká alakították, ezáltal a társulatok működési feltételei megváltoztak. 1948-ban az árvízmentesítő- és belvíz szabályozási társulatokat államosították. 1957-től alakultak újra az új típusú társulatok, melyre a 1957. évi 48. számú törvényerejű rendelet adott lehetőséget. Az érdekeltek köre a tsz-ekre, állami gazdaságokra, a települések tanácsaira terjedt ki, feladatukat kibővítették – Illés György [2] (1. kép) javaslatára, a települések közművesítésének (vízellátásának, szenny- és csapadékcsatornázásának) kivitele-
