A Magyar Hidrológiai Társaság XXVIII. Országos Vándorgyűlése (Sopron, 2010. július 7-9.)
12. szekció: A vízjog időszerű kérdései - Dr. Báthori Mónika (KDVKÖVIZIG): A vízgazdálkodási törvény és a vízgazdálkodás jogharmonizációja
1 A VÍZGAZDÁLKODÁSI TÖRVÉNY VÁLTOZÁSA KEZDETEKTŐL NAPJAINKIG, VALAMINT A VÍZGAZDÁLKODÁS JOGHARMONIZÁCIÓJA Báthori Mónika KDVKÖVIZIG Magyarországon, a sajátos földrajzi és vízrajzi adottságok miatt, maga a vízgazdálkodási tevékenységnek, a vízügyi igazgatásnak és a vízjognak régi hagyományai vannak. A hazai vízjog kialakulásának és fejlődésének az alapköveit az ókori Róma tette le vízépítészeti munkáival és azokkal kapcsolatos vízjogi szabályozással. A római jog rendelkezései között nagy számban találhatóak vizek használatának tulajdonának a szabályozása. Az első magyar vízjogi rendelkezések az 1100-as években a tógazdaságok és a halászhelyek adományozása, illetve a malomjogi döntések formájában jelentek meg a „ Corpus Juris Hungarici” köteteiben. Az árvíz elleni védekezéssel kapcsolatban 1613 Mátyás király által kiadott decrétumban olvashatunk. Az első jelentős szabályozás a Werbőczi Tripartitumában jelent meg. A vizekkel kapcsolatos legrégebbi jogelvek itt kerültek először rögzítésre. A XVIII. század végéig a magyar vízjogi fejlődést az ország földrajzi és vízrajzi viszonyaihoz való alkalmazkodás jellemezte, ami nem más mint a vizek lecsapolása és hasznosítása, öntözés és az árvizek elleni védekezés. A technológiai irányzatú vízgazdálkodás a XIX. század elején bontotta ki szárnyait, mivel a mezőgazdaság mellett egyre fejlettebb ipari ágazatok és állandó települések jelentek meg. Szükségessé vált az ivóvíz és csatornarendszerek létrehozása. Ez mind magával hozta a vízgazdálkodás feladatainak bővülését, változását, ami eredményezte a vízjog változását is. Hisz ebben az időszakban a vízjogi rendelkezések a vízellátásra, csatornázásra, valamint a vizek védelmére vonatkozó előírásokat is tartalmaztak. A korai szabályozások és a vízjogi eljárásokra az osztrák polgári törvény és egyéb osztrák jogszabályok gyakoroltak lényeges hatást, az 1800-as évek közepétől. Ebből adódik, hogy a vizek köztulajdoni jellege került előtérbe, míg a középkori magánvíz jogi elve háttérbe került. Így a minden hajózható és tutajozható víz az állam közvagyona, míg a birtok területén összegyűlt hó és esővizek, a birtokon fakadó és napfényre törő források a birtokhatárig magántulajdont képeznek. Az 1885. évi XXIII. törvénycikk, mint az első vízügyi alaptörvény ennek a jogelvnek megfelelően szabályozta a felszíni és a felszínalatti vizek tulajdonjogát úgy, hogy nem differenciál felszíni és a felszínalatti vizek között, de egyértelműen a felszínalatti vizeket magánvíznek tekinti. A korábbi intézkedéssel rendszerezte a magyar vízjogot és megszabta fejlődésének irányát hosszú időre.
