A Magyar Hidrológiai Társaság XXVII. Országos Vándorgyűlése (Baja, 2009. július 1-3.)

4. szekció: Árvíz- és belvízvédelem az árvízkockázatok értékeléséről és kezeléséről szóló az EU irányelv tükrében - Reich Gyula: A nagyvízi meder-használat szabályozása

A hullámtérre irányuló igazgatási gyakorlatban többségben vannak az építményekkel kapcsolatos ügyek (engedély-nélküli, vagy attól eltérő építmények). Súlyos hiányosságként kellett felismerni, hogy nincsen rögzítve a földnyilvántartásban, ha egy földrészlet természetes vízlevonulás útján helyezkedik el! Túlhaladottá vált a nyílt ártér és a hullámtér megkülönböztetése is. A vizsgálatok áttekintették a nagyvízi mederre vonatkozó joganyagot: a nagyvízi mederre közvetlenül 64 db jogszabály vonatkozik! Legalább ilyen jelentőségű, a nagyvízi mederre közvetetten, mint területhasználatot szabályozó joganyag, ami nem „általános” normatív szabályt határoz meg a nagyvízi mederre, hanem kötelezően betartandó tervek formájában konkrét követelményeket. Ilyenek: az országos és térségi területrendezési tervek, a településrendezési tervek, a természetvédelmi kezelési terv, valamint az erdészeti üzemterv. Az esettanulmányok hangsúlyosan rámutattak, hogy a VTT keretében végzendő munkák eredményei csak akkor lehetnek tartósak, ha a nagyvízi meder területének használatában mindenkor érvényesülnek azok a követelmények, amelyeket a vízvezetés érdekében meghatároztak (pl. a megtisztított „hidraulikai folyosók” oly módon történő használata/művelése, hogy az tartósan akadálymentes maradjon). E fontos vízgazdálkodási követelmények érvényesíthetőségére ma döntően két fő eszköz áll rendelkezésre: (1) a hatósági kötelezés, (2) szabálysértési eljárás. Mint fentebb jeleztem, ezekkel az eszközökkel senki nem él, és a hatósági ellenőrzési kapacitások mai állapotában ez szinte el sem várható. Ezek a fő gondolatok, szempontok, amire támaszkodva a ki kellett használni azt a kínálkozó lehetőséget, hogy a politika napirendre tűzte a„VTT törvény” megalkotását, ami „a Tiszavölgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról” szóló 2004. évi LXVII. törvény” formájában realizálódott. A törvényben nem csak a Tiszára, hanem a vízgazdálkodásról szóló 1995 évi LVII törvény módosításával sikerült ezeket a problémákat általános szintre emelni, és megteremteni a szabályozás alapjait a következőkkel: (1) A fogalom-meghatározások (a törvény 1. melléklete) kibővültek a következőkkel: (a) meder fogalma (a vízfolyást vagy állóvizet magában foglaló természetes mélyedés vagy kiépített terepalakulat, amelyet meghatározott partvonalig a víz rendszeresen elborít) kiegészült: • nagyvízi meder: a vízfolyást vagy állóvizet magában foglaló terület, amelyet az árvíz levonulása során a víz rendszeresen elborít; (azaz míg korábban a jog – lásd előbb – csak a középvízi medret definiálta így a teljes vízvezető szelvény jogilag értelmezhető fogalommá vál) • nagyvízi meder kezelés: a terület hasznosítása és használata, a terület felmérése és nyilvántartása, megóvása, őrzése, fenntartása érdekében végzett tevékenység; (b) bevezetésre került az árvízi tározó fogalma: olyan ideiglenes víztartásra szolgáló árvízvédelmi vízi létesítmény, amely elsődlegesen az élet- és vagyonbiztonság megteremtését (vész-, szükség- és árapasztó tározó), továbbá egyéb hasznosítási célok elérését is szolgálja. (2) Azt, hogy állami feladat „a vízfolyások medrében a víz, a hordalék, a jég zavartalan levonulási lehetőségének megteremtése…” kiterjeszti a teljes nagyvízi mederre, (7. §. 1. b.) (3) Mindenütt, ahol eddig „hullámtér” szerepelt helyettesíti a nagyvízi meder fogalmával, aminek a lényege, hogy a szabályozási lehetőségek korábban csak a töltésezett folyósza- 2