A Magyar Hidrológiai Társaság XXVII. Országos Vándorgyűlése (Baja, 2009. július 1-3.)
1. szekció: Vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés - Mrekva László, AXIÁL Kft., Rónay István: A vízgyűjtoszintű integrált vízkészlet-gazdálkodási gyakorlat kihívásai
3 A nemzeti vízkészlet-gazdálkodási stratégia megfogalmazásának a lényege azoknak a módszereknek a biztosítása, amelyekkel a kitűzött céloknak és politikáknak megfelelően menedzselhetők a vízkészletek. A stratégia kialakítása során azt is ellenőrizni kell, hogy a célok és politikák reálisak-e. A stratégiának figyelembe kell vennie a vízkészletgazdálkodásban érdekeltek szempontjait, és be kell vonni őket a stratégia kialakításának folyamatába. A vízkészlet-gazdálkodási stratégia különbözik azoktól a keret-tervektől, amelyeket sok ország kidolgozott. A keret-terv rendszerint beruházás- vagy projekt-orientált, a keret-terv eredménye gyakran egy megvalósítandó beruházás vagy projekt-sorozat. A keretterveknek fontos szerepe lehet a vízgazdálkodásban akkor, ha beruházási tervnek tekintjük őket, amely az elfogadott stratégiára épül. Sok országban ilyen jellegűek a keret-tervek, másutt azonban a keret-tervek nem veszik figyelembe kellőképpen azokat az intézményi és humán-erőforrás kereteket, amelyek feltétlenül szükségesek a vízgazdálkodásban. A nemzeti vízkészlet-gazdálkodási stratégiának ezzel kapcsolatban mit kell biztosítania? Például: tudományos hátteret; megfelelően képzett szakembereket; a vízkészletek, és azok változásait valamint a változásokat okozó és befolyásoló tényezőket figyelő monitoring rendszert és az azt üzemeltető és folyamatosan értékelő szervezetek meglétét. Hiányzik a társadalmi, gazdasági folyamatokat elemző intézményi háttér, valamint az a fajta intézményi rendszer, mely képes a megfelelő információk birtokában érvényt szerezni a nemzeti vízkészletgazdálkodási stratégiában és a helyi vízgyűjtő-gazdálkodási tervekben konkrétan megfogalmazott elveknek. III. Az integrált vízkészlet-gazdálkodás végrehajtásának helyzete Az integrált megközelítés egy korai példája 1930 körül valósult meg az Amerikai Egyesült Államokban a természetes vízkészletek használatára vonatkozó átfogó vízgyűjtő szintű tervek kifejlesztésével (pl. Tennessee Valley Authority). Azóta az ENSZ és más nemzetközi szervezetek az integrált vízkészlet-gazdálkodás elve értelmében az integráció több fajtáját fejlesztették ki, ami az évtizedek folyamán tovább fejlődött. Az integrált vízkészletgazdálkodás a vízgazdálkodás egyik meghatározó elveként maradt fent az Agenda 21-et eredményező folyamat (1992 – Rio de Janeiro, ENSZ Konferencia a Környezetvédelemről és Fejlődésről) és az azt előkészítő dublini találkozó (amelyik a víz és a környezet kapcsolatával foglalkozott) óta. A Rio de Janeiró-i konferencia ajánlásainak néhány kulcskérdése: • a vízkészletek és éghajlatváltozás, • a határokon átnyúló problémák, • a városiasodás, • a vízminőség, • az oktatás és az ismeretek cseréje. Ezek szoros kapcsolatban állnak az AGENDA 21 egyéb területeivel: települések, légkör, mezőgazdaság, törékeny ökoszisztémák, édesvízkészletek stb. (és a vonatkozó nemzetközi megállapodásokkal). A különböző országok tapasztalatai azt mutatják, hogy az integrált vízkészlet-gazdálkodás nélkülözhetetlen előfeltétele a hatékonyan koordinált vízgazdálkodási stratégiai tervezésnek. Az integrált vízkészlet-gazdálkodás felé történő előrehaladás gyakorlata a fejlett és fejlődő országokban egyaránt széleskörűen változó. A legutóbbi ENSZ – Víz Helyzetjelentés (UN-Water Status Report (2)) szerint a haladás hiánya jellemzően azzal az igénnyel hozható kapcsolatba, hogy javítsuk a társadalmi tudatosságot, a különféle politikai hatáskörök és egymást átfedő gazdálkodási intézmények közötti együttműködést. A fejlődő országokban a haladást gátló akadályok összefüggésbe hozhatóak a regionális elhelyezkedéssel, a műszaki kapacitással, a politikai hajlandósággal és az integrált vízkészlet-
