A Magyar Hidrológiai Társaság XXVII. Országos Vándorgyűlése (Baja, 2009. július 1-3.)
4. szekció: Árvíz- és belvízvédelem az árvízkockázatok értékeléséről és kezeléséről szóló az EU irányelv tükrében - Hoszták Ferenc, FETIKÖVIZIG: Tisza bal part, Vásárosnamény-Zsurk közötti árvízi védvonalának fejlesztési koncepciója
Ezen törvényt megelőzően és követően az árvízvédelmi fejlesztések feltételeit, módját több jogszabályban pontosították, írták elő. A fenti országos és területi programok révén 2008 végéig a FETIKÖVIZIG területén is jelentős fejlesztések valósultak meg az árvízvédelmi töltések, veszélyes folyókanyarulatok bevédése, az árvízi monitorig, a védelmi infrastruktúra területén. Az eddig elkészült töltésfejlesztések: - a Tisza jobb és bal parti töltéseinek kiépítése a Vásárosnamény feletti szakaszon, - a Szamos jobb és bal parti töltéseinek kiépítése a teljes hossz mentén, - a Tisza jobb parti Vásárosnamény alatti védvonala 4,75 km hosszú szakaszának kiépítése Tiszakerecseny határában, - a Kraszna, Túr, Palád töltéseinek kiépítése egyes szakaszokon. A kivitelezési munkák mellett jelentős előkészítési munka is kezdődött, illetve az előkészítés révén kivitelezés közelbe került - a Beregi árvízvédelmi töltések komplex fejlesztése Vásárosnamény és Lónya között 27,75 km hosszon, beleértve a veszélyes folyókanyarok bevédését, az árvízi monitoring és a védelmi infrastruktúra fejlesztését, - a Beregi árapasztási és ártér-revitalizációs komplex fejlesztési projekt, aminek része egy 60 millió m3 kapacitású vésztározó elkészítése a szükséges műszaki létesítményekkel, továbbá az ártér-revitalizációt lehetővé tevő csatornák, vízkormányzó létesítmények megvalósítása. A két fejlesztés kivitelezése várhatóan 2009-2010-ben indulhat. A fejlesztési programok előkészítésének következő lépése a beregi töltéserősítési munkák tükörképének, a Tisza bal partján található Vásárosnamény-Zsurk közötti árvízvédelmi rendszer fejlesztését megalapozó engedélyes tervek elkészítése. JELENLEGI RENDSZER BEMUTATÁSA, ÁLLAPOTA Ártéri öblözetek A Vásárosnamény-Zsurk közötti 5 ártéri öblözet összes területe 84,58 km 2 , melyből 53,48 km 2 a mentesített terület és 31,10 km 2 nyílt ártér. A 2.66.sz. Vásárosnamény-benki öblözeti védvonal (88+962-112+000 tkm között) Vásárosnamény, Kisvarsány, Varsánygyüre, Aranyosapáti, Újkenéz és Mezőladány településeket, a 2.67.sz. Benki öblözeti (86+600-88+962 tkm között) Benket, a 2.68.sz. Eperjeskei öblözeti Tiszamogyoróst és Eperjeske déli részét (82+000-86+600 tkm között), a 2.69.sz. Tiszaszentmártoni öblözeti Eperjeske északi részét és Tiszaszentmártont (74+500-82+000 tkm között), a 2.70 Felsőszabolcsi öblözet ÉK-i részén levő pedig Zsurkot (69+000-74+500 tkm között) védi a tiszai árhullámokkal szemben. A 07.04. számú árvízvédelmi fővédvonal összes hossza 37,5 km a 74+500-112+000 tkm között, melyből 19,782 km töltés, amiből 242 m a vásárosnaményi önkormányzat kezelésében van, 119 m parapetfal és 17,599 km magaspart. A koncepcióban a 07.03. sz. Zsurk-veresmarti árvízvédelmi szakasz területére eső Tiszaszentmárton és Zsurk közötti magasparti szakasz fejlesztési igényét is figyelembe vettem. 4