A Magyar Hidrológiai Társaság XXVII. Országos Vándorgyűlése (Baja, 2009. július 1-3.)
3. szekció: Folyóink vízgazdálkodási és ökológiai kérdései és gazdasági szerepük - Sziebert János, EJF: A Dunaszekcső - Országhatár közötti dunai hajóút áteresztőképességének javítása
elszakítva tért vissza a Dunába. A víz az egész mentett területet elöntötte, s Szekszárdnál, Pilis és Báta alacsonyabb fekvésű részein 67 ház dőlt össze és 537 ember vált hajléktalanná. Az elzárt bátai szakadást 1877 márciusában ki kellett vágni, de egy hirtelen jött újabb áradás miatt nem sikerült újra elzárni, ezért egész szeptemberig az ártéren tanyázott a víz. Új zsilip építése tehát elkerülhetetlenné vált. 1879-ben szikla talajra alapozva megépült a 3, egyenként 2,2 m nyílású bátai-zsilip, majd 1881ben az 1,25 m nyílású zsilip. Lankócnál már 1872-ben épült zsilip. 1878-ban Szekszárd és a Duna közötti új Sió meder mentén is kiépült az árvédelmi töltés a régi depóniák felhasználásával. A társulat védművei az 1883. évi jeges árvizet már állták. A következő évben megkapott adó-visszatérítés anyagilag talpra állította a társulatot. Az 1890 - 1893-as évek nagy árvizei szintén nem okoztak bajt. Ennek ellenére 1893-an 50 cm-rel megmagasították a töltéseket. 1896-ban a társulat megkezdte a belvízmentesítés korszerűsítését. A Sió régi medre, mely belvízgyűjtő főcsatorna lett, felvette és tározta a külvizeket, ezen kívül 145 km csatornát építettek és 1879-ben üzembe helyezték az 5 m 3 /s teljesítőképességű, 3 egységből álló bátai szivattyútelepet. A régi sárközi holtmedrek a belvizek természetes tározói maradtak. Az adó-visszatérítés annyira rendbe hozta a társulat anyagi ügyeit, hogy 1889-től kezdve ezeknek a munkálatoknak ellenére sem vetettek ki ártéri járulékot. Hogy az ármentesítés mennyire megváltoztathatja az egyes vidékek gazdasági helyzetét, azt a Tolna megyei Sárközre vonatkozó 2.1.1. táblázat igen szemléletesen mutatja, ahol 1869. az ármentesítés és belvízlevezetés munkájának megkezdése előtti 1895, a befejezése előtti és 1930 a befejezése utáni művelési ágak százalékos arányt mutatja. 1864-74 között Mohácson a Dunagőzhajózási társaság rakodójának biztosítására mintaszerű partvédelmet épített. A Mohács alatti sirinai-átvágást 1890-1891-ben építették, amely csak 20 m fenékszélességű vezérárok volt. Az átvágás közepe táján kötött anyagpadra bukkantak, amelyet csak robbantással és pótlólagos folyószabályozással tudtak megfelelő méretűvé tenni. Ennek következtében a mellékág igen gyorsan feliszapolódott. A folyószabályozási kőművek építése ezen a szakaszon 1878. után indult meg. 1893-1898. között készült el a csanádi (1893-1894), sükösdi (1895-1896) és a koppányi (1897-1898) átmetszés. Az átvágás vezérárka 25 m fenékszélességű volt, amely néhány év alatt 210-300 m szélességűre fejlődött és a mellékágak rohamosan feliszapolódtak. A koppányi átmetszés lassan fejlődött, ezért a fokozódó jegesárvíz veszély miatt 1910-ben szükségessé vált a mellékág (ma Vén-Duna) lezárása. Ezzel az átmetszés fejlődésének gyorsítása megtörtént, de a mellékág feliszapolódása is fokozottá vált. A Duna főmedrében, a Sárospartnál 1870. körül zátonyból középsziget fejlődött, amelynek bal oldali ága volt hajózható. Hosszas vita után a Sárosparton hosszú partvédelmet építettek és 1952-1954. között a baloldali ágat keresztgáttal lezárták, ezáltal a Kádár-sziget baloldali ága fokozatosan feliszapolódott. További folyószabályozási kőműveket nagyobb mennyiségben 1905-1910. és 1940-1942. között, valamint 1967. és 1980. körül építettek, amelyek egyrészt a jeges árvizek elleni védelmet, másrészt a hajózóút kialakítását szolgálják. A művek karbantartása, szükség szerinti kiegészítése napjainkban is folyik. A szabályozási művek elhelyezését az általános folyószabályozási tervek tartalmazzák. Ezek közül ma az 1952-ben és az 1978-ban készültek ismertek. Mind a mai napig ez utóbbi szolgál a folyószabályozás alapdokumentumának. 13
