A Magyar Hidrológiai Társaság XXVII. Országos Vándorgyűlése (Baja, 2009. július 1-3.)

3. szekció: Folyóink vízgazdálkodási és ökológiai kérdései és gazdasági szerepük - Sziebert János, EJF: A Dunaszekcső - Országhatár közötti dunai hajóút áteresztőképességének javítása

A XVIII. század legnagyobb vízszabályozási vállalkozása a Sió - Sárvíz - Kapos vízrendszerének rendezése, amelynek tervét Sigrai Károly királyi biztos szorgalmazta és Böhm Ferenc készítette el (1767). A terv végrehajtása az érdekeltek vonakodása és pénzhiány miatt a Tolna megyei Sárvíz alsó folyásán igen lassan haladt, mert kiterjedt az ármentesítésre és a folyószabályozásra is. Az érdekeltek vonakodása teljesen érthető volt, mivel ez a hagyományos ártéri életforma elhalását is jelentette. Hosszas huzavona után 1793-ban a munkálatok végül is abbamaradtak. A karbantartás hiánya miatt a megépült művek is tönkrementek, a helyi jellegű folyószabályozási munkálatok (amelyek nagyrészt a túlfejlett kanyarulatok átvágásából álltak) hatása az újbóli mederelfajulások miatt elenyészett. A megfelelő törvényi háttér és anyagi alapok biztosítása után a munkálatokban a Sárvíz-csatorna Társulat megalakítása 1810-ben mérföldkövet jelentett. A Társulat főmérnöke Saátor Dániel (18101816), majd Beszédes József volt. A korszerűsített tervek végrehajtása 1816-1825. között vált lehetségessé. A munkák mintául szolgáltak az egész ország számára. E munkák sorában készült el a tolnai és a bajai Duna-szakasz szabályozása. 1820-1821. között 4 átvágás létesült a Fadd - Mohács szakaszon. Az átvágások összes hossza 6500 m, az átvágott kanyarulatoké 40 km volt. 1824-1826. között Podolay János terve szerint 20,5 km hosszú árvízvédelmi töltés épült a jobb parton. A Mohácstól délre elterülő főhercegi birtokok védelmére már 1825-30 között 6,5 km árvízvédelmi töltést építettek. Ehhez csatlakozva az árvízvédelmi töltést a kisbiztokosok Mohács északi végéig meghosszabbították. Az uradalom töltéseit 1865-ben felújították. Az 1897-es árvíz után a töltéseket megerősítették. Az 1900-as évek elején a külvizek Dunába vezetését oldották meg. A Duna ba partján az ármentesítés lényegében a Ferenc-tápcsatorna építéséhez köthető. 1870-es évek eőtt magántöltésekkel oldották meg jól-rosszul a Margitta-sziget ármentesítését. Összefüggő töltésezés csak 1900-1905 között épült ki. Az 1823-1830. között a helytartótanács rendeletére az Országos Építésügyi Igazgatóság elkészítette a Duna felmérését Dévény és Pétervárad között. A felmérési lapok méretaránya 1:3600, amely lehetővé tette a megalapozott tervezést. A jeges árvizek elleni további szabályozási beavatkozások a folyó hosszának jelentős rövidülését és így esésnövekedést jelentettek, de a szabályozási kőművek hiánya miatt a laza altalajban gyorsan mozgó meder kanyarulatainak fejlődése ezt semlegesítette. (Beszédes József terve 1839-ből 11 átvágást tartalmaz, amely által e folyószakasz rövidülése 96 km lett. 1845-1851. között készült el a bezdáni átmetszés, amely 3,4 km hosszával 4,2 km-rel csökkentette a Duna hosszát. Ezzel párhuzamosan elkészült a battinai szabályozás is. 1830 körül Beszédes József tervei szerint átvágták a Várszegi-kanyart (Gerjen-Paks között) majd ennek folytatásaként 1846 – 1852 között készült el a bogyiszlói átmetszés, amelynek hossza 8 km és 23 km-rel rövidítette meg a Duna hosszát. Az átvágás 4 év alatt teljesen kifejlődött! 1870. körül további 5 átmetszés készült el ezen a szakaszon. 1854-1855-ben épült meg az új 4 km hosszú Sió meder, amely az új bogyiszlói átmetszésbe torkollott és így a régi Sió meder belvízcsatorna lett. 1869-ben alakult meg a Szekszárd - Bátai Dunavédgát Társulat, mely 1870-1872. között 37,6 km hosszban átépítette töltéseit. A Társulatba a Kalocsai Érsekség nem lépett be, így a jobbparton lévő birtokai nem kerültek az ármentesített területbe. Erre tekintettel ezen a szakaszon az árvízvédelmi töltések nem közvetlenül a parton, hanem az érdekeltek területének határán épültek (nagyrészt a mai nyomvonalon), ezáltal jelentős területek maradtak ki az ármentesítésből, amelyek ma a Duna - Dráva Nemzeti Park Gemenci Tájegységét alkotják. 1873-ban a bátai téglaboltozatos zsilip bedőlt, nyári időben 1700 ha került víz alá. A zsilip újjáépítésére nem jutott pénz, ezért a nyílást körtöltéssel zárták el, melyet évenként többször ki kellett nyitni. Az ekkor megjelent gőzszivattyúk kedvező tapasztalatai hatására Bátánál is felállítottak egy kisebb szivattyút. A töltés felső vége téves adatok miatt a kelleténél alacsonyabbra épült, ezért az 1875. évi árvíz átfolyt és majdnem töltésszakadást okozott. Az 1876. évi tavaszi jeges ár Szilágy-foknál 500 m hosszban hágta meg a hevenyészett nyúlgátakat, betört az ártérbe és az alsó végén, a volt bátai zsilip ártöltését 12