A Magyar Hidrológiai Társaság XXVII. Országos Vándorgyűlése (Baja, 2009. július 1-3.)

13. szekció: Alkalmazott hidrológia - dr. Kovács Péter, KDV-KÖVIZIG: Vízjárástípusok és a vízjárás stabilitása a Duna vízgyűjtőterületén

Az állomásoknak körülbelül 5%-a került a nagyon stabil kategóriába, amely alapvetően két régióban, az Inn és a Salzach felső szakaszán, illetve a Tisza és a Prut folyók forrásvidékein helyezkedik el. A MAX1 esemény stabilitása szempontjából a Kárpát-medence belseje és a Dinári-hegység nyugati része összefüggő, viszonylag stabil minősítésű területet képez. A Duna forrás- és torkolatvidéke a Román-alföld délkeleti részével együtt ugyancsak ebbe a kategóriába került. A viszonylag instabil csoportban valószínűleg hasonló okokból, nagyjából ugyanazok a mérőhelyek és folyószakaszok találhatók, mint az előző mutatók esetében (Rába, Mura és Száva). Az egyetlen újdonságot Hegyeshalom állomás jelenti a Lajtán, ahol a nagyvízi vízjárást nagymértékű emberi beavatkozásokkal befolyásolják. Az első legkisebb havi lefolyás stabilitásának (N

min1

) minősítése a Duna-vízgyűjtő területének több mint 65%-án minimum stabil (4. ábra), amely magában foglalja az Alpok 6 nagyon stabil kategóriájú állomását is. A Duna vízgyűjtőterületének nyugati részén csak három nagyobb kiterjedésű, viszonylag stabil körzet található: a Bajor- és Morva-medencékben, illetve egy a Dinaridák nyugati elvégződésétől északra húzódó ferde sávban. A vízgyűjtő keleti felében több kisebb, egymástól elszigetelt régió jellemezhető viszonylag stabil vízjárással: például a Magas-Tátra körzetében, az Északkeleti-Kárpátokban Ukrajna területén, a Körös és a Maros torkolatvidékén, vagy a Prut és Szeret folyók közén. 4. ábra A viszonylag instabil vízjárású területek kiterjedése a vizsgált mutatók közül itt a legkisebb. Mindössze három mérőhely került ebbe a kategóriába a már „megszokott” területen, a Rába középső szakaszán. 17