A Magyar Hidrológiai Társaság XXVII. Országos Vándorgyűlése (Baja, 2009. július 1-3.)

13. szekció: Alkalmazott hidrológia - dr. Kovács Péter, KDV-KÖVIZIG: Vízjárástípusok és a vízjárás stabilitása a Duna vízgyűjtőterületén

Összefoglalás Összegzésként megállapítható, hogy a Duna vízgyűjtőterületén kialakított vízjárástípusok, amelyeket alapvetően a havi középvízhozamok első legnagyobb és első legkisebb értékeinek előfordulásai határoznak meg, jól követik a régióra jellemző klimatikus viszonyoknak elsősorban a domborzat által módosított területi sajátosságait. Ezeket azonban néhány esetben olyan, kisebb területen erőteljesebben érvényesülő helyi jellegű folyamatok módosítják, mint például a jelentős felszín alatti víztartó kőzetek lefolyás-késleltető hatása, vagy az emberi tevékenység vízjárást módosító megnyilvánulásai. Ahogyan az 2. táblázatban és az 1. ábrán látható, a Duna vízgyűjtőjében a nyolc fő vízjárástípuson belül összesen 17 altípus került meghatározásra. Az egyes típusok a vízfolyások felső szakaszain az adott állomáshoz tartozó vízgyűjtőterületekhez vannak hozzárendelve, míg a nagyobb vízfolyások (Duna, Száva, Tisza és néhány mellékfolyója) alsóbb szakaszain egy-egy folyószakasz került az adott vízjárástípusba. A viszonylagosan nagyszámú adatsor rendelkezésre állásának köszönhetően a nagyobb vízfolyások esetében a vízjárástípusok hosszmenti változása is vizsgálható. A főfolyók vízjárástípusainak hirtelen bekövetkező változásait alapvetően a beérkező mellékvizeknek egy adott ponttól (a betorkollásuktól) kezdve érvényesülő, esetenként jelentős módosító hatásai okozzák. Az 1. ábrán ez a jelenség figyelhető meg a Duna és az Inn, vagy a Tisza és a Körös, illetve a Maros esetében. A Duna-vízgyűjtőre készült stabilitási vizsgálat az 1950 és 2000 közötti időszakot öleli fel, a felhasznált 206 állomás adatsorainak közel 65%-a 51 éves hosszúságú. A fennmaradó állomásmennyiség esetében az eredmények kiértékelésekor kell figyelembe venni, hogy az esetleges területi különbségek az idősorok eltérő hosszából is adódhatnak. A vízjárás stabilitása a Duna vízgyűjtőterületén hat hidrológiai eseményre (az első, második és harmadik legnagyobb, illetve az első, második és harmadik legkisebb havi középvízhozamok) lett meghatározva, ezen felül három számított mutató készült: a nagyvizek, a kisvizek és az éves stabilitás indexe. A legfontosabb három esemény stabilitási eredményeinek területi eloszlását a 2-4. ábrák térképei mutatják. Az eredmények tanulmányozásakor megállapítható, hogy a minimum események stabilitása nagyobb, mint a maximum eseményeké. Különösen igaz ez az első maximum (MAX1) és az első minimum (min1) viszonylatában, melyeknél az 3. és 4. ábrák térképei között a leglátványosabb az eltérés. A térképeken az is látható, hogy a nagyvízi események vízjárásának stabilitását sokkal inkább befolyásolják a vízgyűjtő domborzati viszonyai, mint teszik azt a minimum eseményeknél. A nagyvizek esetében a stabilitás mértéke a kisvizekhez viszonyítva nagyobb a hegyvidéki területeken. Az éves vízjárás stabilitásának regionális különbségeit is ugyanez a domborzati hatás alakítja: a 2. ábrán a Duna-vízgyűjtő három magashegységi régiója (az Alpok, a dinaridák és a Kárpátok) tartozik a stabil vízjárási kategóriába. A Duna vízgyűjtőterületének vízjárási szempontból legstabilabb vidékei a Keleti-Alpok legmagasabb láncai között, a 7/b és 8/b vízjárási altípusok területén találhatók (vö. 1. és 2. ábra). Itt helyezkednek el mind a nagyvízi, mind pedig a kisvízi események nagyon satbil besorolású vízgyűjtői, és fontos részei az éves vízjárás stabil kategóriájú területeinek is. A jelenség legvalószínűbb oka – a nagy orográfiai magasság mellett – minden bizonnyal klimatikus, mivel ez a vidék – a sok csapadéknak és a hóolvadásnak köszönhetően – egyike a vízgyűjtő legbiztosabban nedves területeinek. A Duna-vízgyűjtő leginstabilabb vízjárású térségei a Rába és – néhány esetben – a Mura vízgyűjtőjében fekszenek. Ez minden bizonnyal szintén klimatikus okokra vezethető vissza, mivel a terület az európai kontinens három meghatározó éghajlati típusának ütköző zónájában helyezkedik el, tehát az atlantikus, a kontinentális és a mediterrán klímák hatásai itt együttesen érvényesülhetnek. 18