A Magyar Hidrológiai Társaság XXVII. Országos Vándorgyűlése (Baja, 2009. július 1-3.)
2. szekció: A Duna-Tisza köze vízgazdálkodásának helyzete és problémái - Gyirán István, ADUKÖVIZIG: A Duna-Tisza közi Homokhátság vízgazdálkodásának fenntartható fejlesztése
4. ábra. Kecskeméti éves csapadék és területi párolgási adatok a VITUKI által készített zárójelentésében Az ábráról leolvasható, hogy a területi párolgás nagysága a lehullott csapadék függvénye, és csak elvétve haladja meg az éves csapadékösszeg nagyságát. Az utolsó 5 év átlagában a területi párolgás 480 mm volt. A természetes viszonyok közötti szabad felszínű párolgás nagysága – többféle megközelítés összegzéseként, (szakkönyvek, kecskeméti illetve Szakmár csornapusztai kádpárolgás adatai) a biztonság javára történő rátartással – 900 mm körüli értékre tehető. A természetes vízfelszínekre vonatkozó, átlagosan 0,8-nak vehető korrekciós tényezőt a biztonság javára elhanyagoljuk, mert a párolgás egy része a vízfelületből kiemelkedő növényzet mellett következik be, ami viszont 1,1-1,4-szeresére növelheti a párolgást. A számítás során feltételezzük, hogy a két ellentétes tényező kiejti egymást. Ebben az esetben a területi párolgáshoz képest a plusz párolgási veszteség 420 mm-re adódik. Fenti feltételezésekkel számolható párolgási veszteség évente elméletileg 33 600 m 3 , ami kevesebb mint 0,02%-os veszteségnek felel meg. A valóságban ettől lényegesen nagyobb párolgással kell számolni, több okból is. Egyrészt nem feltételezhető, hogy a beszivárogtató talaj vízáteresztő képessége – évi kétháromszori mederkotrás esetén is – változatlan marad. A csatorna és tározó medrek szivárogtató képessége hétről-hétre gyengül, a szivárogtató közeg kolmatálódik, tehát a víztömeget jóval nagyobb felületen kell szétosztani ahhoz, hogy talajba kerüljön. Ha feltételezzük, hogy a vízáteresztő képessége két nagyságrenddel 10-6 m / s értékre romlik, akkor a beszivárogtatási felület 8 000 000 m 2-re adódik, az ehhez tartozó éves párolgási veszteség pedig 3,4 millió m 3 , ami még mindig 2% körüli értéknek felel meg. Jelentősen növeli viszont a párolgási veszteséget a Homokháti-tározó 52 km 2-es felülete, ahol az előbbiek szerint számolva, de a kádpárolgás adatait 0,9 szorzó tényezővel korrigálva, évente kb. 20 millió m 3 víz párologna el. Mint említettük, a tó beüzemelése szakaszosan történne és végső kiterjedését csak a vízvisszapótlást követően érné el. Ha feltételezzük, hogy a vízpótlás alatt a tó felülete csak a fele, vagyis 26 km 2 kiterjedésű lesz, akkor évi 10 millió m 3 párolgási veszteség keletkezik. Ha a két veszteséget összevonjuk, a párolgásból bekövetkező ösz- 9
