A Magyar Hidrológiai Társaság XXVII. Országos Vándorgyűlése (Baja, 2009. július 1-3.)

13. szekció: Alkalmazott hidrológia - Kaszab Ferenc, SZIE: Kisvízfolyások vízgyűjtőterületeinek lefolyási viszonyai – Extrém árvízi esettanulmányok és a revitalizáció

4.2. Mádi-patak, 2005. május 4. 4.2.1. Természetföldrajzi adottságok A Mádi-patak vízgyűjtője a Zempléni- vagy – másnéven – a Tokaji-hegység déli részén fekszik. Az észak-déli csapásirányú tektonikus süllyedéket követő hegyvonulat eredeti formakincse döntő részben a miocénben lejátszódott vulkanikus tevékenységnek köszönhető, bár a formák zöme mára lepusztult. A többi vulkanikus hegységünkhöz képest hosszú, mintegy 6 millió éves időszak nagyon változatos és területileg is erősen differenciált arculatot hozott létre. Megtalálható itt a magas szilikáttartalmú riolit-riodácit mellett, a SiO

2-ben szegényebb, ugyanakkor kevésbé viszkózus andezit és dácit, s az ezeknek megfelelően eltérő szerkezeti formák is. 4. ábra. a Mádi-patak vízgyűjtőjének felső része A hegyvidék legdélebbi vonulata – eltekintve a Tokaji-hegytől – a Bodrogkisfalud és Abaújszántó közötti 500-550 magasságú bércsor, melyet nagyrészt szarmata (12-13 millió éves) andezitek és riolitok fednek. A Mádi-patak völgye ennek a vonulatnak a déli oldalán vágódott be (4. ábra); a vízgyűjtő legmagasabb pontja az 529 méteres Hollós-tető. A vízgyűjtő déli felén – Mád falu közvetlen szomszédságában – alsó szarmata lávadómok találhatók, melyeknek kialakulása a heves, robbanásos működést kiváltó nagy viszkozitású és víztartalmú magma jelenlétének köszönhető. Szintén az alacsonyabb fekvésű, déli részt érinti a helyenként száz méternél is vastagabb riolitos piroklasztit-takaró, de sok helyen található összesült, illetve laza kifejlődésű ignimbrit valamint a lepusztulásuk során létrejött riolittufa. Erre települtek a felső szarmata és alsó pannon határán (10-11 millió éve) az piroxénandezites-dácitos működés leggyakoribb formái, a lávafolyások, amelyek a patak völgyének felső részén és a környező hegytetőkön jellemzőek. A vulkánosság a Tokajihegység számos pontján, így Mádon is agyagásvány-telepek létrejöttével járt együtt: a közelben sokáig kovasavas kaolint és bentonitot bányásztak. (Karátson, 2002) A vízgyűjtő két eltérő geomorfológiájú részre osztható: 1. a hegyvidéki jellegű, meredek hegyoldalakkal tagolt völgyzárlatot – amely nagyjából a Mádi-patak főágának és a Hollós-tető alól induló kisebb vízérnek az összefolyásáig tart, 400-500 m magas csúcsok uralják; 2. innen déli irányban fokozatosan enyhülnek a lejtésviszonyok, de továbbra is megmarad a felszín 12