A Magyar Hidrológiai Társaság XXVII. Országos Vándorgyűlése (Baja, 2009. július 1-3.)

12. szekció: Szikes vizeink, mint az Európai Unió különleges értékei - Kákonyi Árpád, Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága: Szikes tavak a Duna-Tisza közén

mény. Ilyenkor kivirágzik az oly jellemző sziksó (Na2CO3). Amikor a mészsók még kolloid oldatban vannak a vizet szürkésfehér színű, alig átlátszó folyadékká színezik. A vegyi összetétel mellett a gátolt fénybehatolás is korlátozza és specializálja az életfeltételeket a tóban. Az előbbiek miatt a mederfenék a tartós vízborítású területeken jellemzően növényzetmentes. A Duna-Tisza közi hátság kistavai, mocsarai, lápjai, vízjárta területei, így szikes tavai is az elmúlt 10 ezer évben „csak” kaszkád rendszerű, az ereken túlcsorduló természetes állóvizek voltak. Környezetük átmenetileg felesleges vízkészletét megőrizve az ezer tó vidékévé, és az ország legmagasabb talajvízszintű térségévé tették a régiót. A rossz vízgazdálkodású talajok hátrányait a magas talajvízszint ellensúlyozta, kedvező ökológiai és termelési potenciált biztosítva ez által. Ellentétes célú (mert lehetőség szerint azonnal leürítendő) „belvíztározókká” tervszerű emberi beavatkozás által mindössze 3 évtizede váltak! Ezzel a természetes vízjárás a hátságon is felszámolásra került. A Homokhátság valaha természetes vízfolyásai nevükben ma is őrzik az időszakos víztöbblet kis vízhozamú elvezetésének tényét. Körös ér (Nagykőrös), Gerje-Perje, Sósér, Nagyér, Rekettye-Bogárzó, Dongér, Csukásér, Gátér, Félegyházi vízfolyás, Kővágóér, Szentkútér, Gombosér, Galambosér, Kelőér, Tassiér, Vidreér, Matty-ér, Körös ér (Kunfehértó), Kígyósok több ága (Bácska), Szamárvölgy, stb. A vízrendezési munkák keretében a „belvíz”-veszélyesnek (hátságon?) tekintett területrészeket, kistavakat még a hátságon is összekötötték, az ereket becsatornázták, vízkészletüket a kiterjesztett területű agrártermelés nagyobb termelési biztonsága érdekében évtizedek óta mérlegelés nélkül a lehető leggyorsabban elvezették. A vízzel való érdemi gazdálkodás hiánya, az időjárási elemek hátrányos irányú markáns változása és egyéb tényezők a térség vízkészletének erőteljes fogyásához vezettek. 4

Az utóbbi évtizedekben a Duna-Tisza közén súlyos felszíni vízhiány és számottevő mértékű talajvízszint süllyedés volt tapasztalható. A vízháztartás javítása érdekében szükség lett volna a vízmegőrzés javítására, illetve a kialakult új tulajdoni helyzetben indokolatlan vízelvezeté-