A Magyar Hidrológiai Társaság XXVI. Országos Vándorgyűlése (Miskolc, 2008. július 2-4.)

5. szekció: VÍZELLÁTÁS, VÍZKEZELÉS - Veres József, Deák Éva, Kató Csaba, FETIKÖVIZIG: Az ivóvízminőség-javító program előkészítésének tapasztalatai Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

- Az elfogadott Megvalósíthatósági előtanulmányban szereplő műszaki alternatívákra elvi vízjogi engedélyes tervdokumentációk elkészítése (határidő: 2007. 07. 15.). Az előző szakaszban elfogadott változatok alapján összeállításra kerültek az elvi vízjogi engedélyes tervek. A tervek a módosított 201/2001. (X.25.) Kormányrendelet mellékletében, illetve az Országos Közegészségügyi Intézet által felülvizsgált listán szereplő településekre kerültek kidolgozásra. A programban lévő vízművek által szolgáltatott víz minőségének javítására több változat lett kidolgozva. A változatok tartalmazzák a vízmű önálló fejlesztését, valamint térségi megoldásokat. A térségi változatok alkalmazása eredményezi azt, hogy a jogszabályban szereplő települések mellett további települések is bevonásra kerüljenek a Program végrehajtásába. A kormányrendelet melléklete alapján 39 db vízműre készült elvi engedélyes terv; az összes kidolgozott változatok száma 63 db. A tervek az üzemeltető szervezetek közreműködésével lettek összeállítva, valamint az érintett önkormányzatok jóváhagyásával kerültek engedélyezésre a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségnél. Az engedélyeket a felügyelőség 2007. szeptember végéig kiadta, biztosítva a következő tervezési fázis alapdokumentumát.- Az elvi engedélyben szereplő alternatívákra a 104/1998. (V.22.) Kormányrendelet szerinti Megvalósíthatósági tanulmányok elkészítése (határidő: 2007. 12. 17.). A tanulmányok bírálatát a Felső-Tisza-vidéki Területi Vízgazdálkodási Tanács Fejlesztési Bizottsága végezte. Az elvi vízjogi engedélyben szereplő változatok lehetőség szerinti műszaki összevonásával elkészítésre került a hazai szabályozás alapján 25 db Megvalósíthatósági tanulmány, melyek értékelésére 2008. január 15. és 17. között került sor. A Megvalósíthatósági tanulmányok alapján a Program II. ütemében 118 település vesz részt, melyek vízminőség-javításához a tanulmányokban 53 db alternatíva került megvizsgálásra. A javasolt alternatívák beruházásainak összértéke eléri a 10 MrdFt-ot. A tanulmányok a megyei vízellátási rendszer (vízművek és települési elosztóhálózatok) fejlesztési irányait határozzák meg, melyek közül a műszaki és gazdasági szempontból legoptimálisabb változat került kiválasztásra. A tanulmányokban szereplő változatok értékelésének legfőbb célja volt, hogy a fogyasztók számára a tervezett beruházások megvalósításával megfizethető szolgáltatás alakuljon ki és a vízellátás biztonsága növekedjen. Az érintett önkormányzatok Képviselő Testületei szavaztak a Programban való részvételről, a Fejlesztési Bizottság által kiválasztott változat megfelelőségéről. A Testületek határozatainak beérkezését követően vált ismertté a megyei vízellátási rendszer jövőbeni struktúrája, valamint a Programhoz csatlakozók köre.- Optimális üzemeltetői struktúra tanulmány készítése az ÖKO Zrt. részéről (határidő: 2008. 04. 15.). A tanulmány célja olyan üzemeltető szervezeti struktúra kialakítása, amely biztosítja hosszú távon - a teljes költségmegtérülés elvének megfelelően - a működtetési és fenntartási költségek lehetséges legalacsonyabb szintjét, és a szolgáltatás szakmai és üzembiztonsági követelményeit. A tanulmány szerint az lenne a legmegfelelőbb, ha a térségben két üzemeltető szervezet végezné a víziközművek üzemeltetését. Véleményünk szerint az üzemeltető szervezetek számának ilyen mértékű csökkentése nem lehetséges rövidtávon, a 3-4 üzemeletető szervezetből álló struktúrát reálisabbnak látjuk. 8

Next

/
Thumbnails
Contents