A Magyar Hidrológiai Társaság XXVI. Országos Vándorgyűlése (Miskolc, 2008. július 2-4.)

3. szekció: TERÜLETI VÍZGAZDÁLKODÁS - Körösparti János, Bozán Csaba, Halászati és Öntözési Kutatóintézet: A földárjás területek vízgazdálkodási problémái

talajvíznek az egyensúlyi szint körüli mérsékelt ingadozása. A kialakuló és növekvő víztöbblet hatására a talajvíz egyre magasabb szintre emelkedik, sok helyen megközelíti a felszínt, sőt - sajátos domborzati és földtani viszonyok között - a felszínre is feltör. A talajvíz felszínre törése rendszerint akkor következik be, ha hidrometeorológiai szempontból meghatározó jelentőségű szélsőségesen nedves, hűvös, azaz alacsony párolgási intenzitású meteorológiai helyzet alakul ki. A legjelentősebb belvizek (1879-81, 1919, 1941-42, 1966, 1971, 1979-81, 1999-2000, 2006) kialakulását hosszan tartó megelőző, előkészítő nagycsapadékok okozták, amelynek során fokozatos talajvízszint emelkedést lehetett megfigyelni.

Mindezek alapján, leginkább azokon a területeken lehet számítani a talajvízszint jelentős emelkedésére (részben a helyi időjárástól függetlenül), ahol a víz a közlekedőedények elvének megfelelően, a különböző nyomásviszonyok hatására utat talál a felszínre. A hidrosztatikai nyomás fokozatosan nő az Alföld belseje felé haladva, ami a főbb „betáplálási zónák” hegységperemi elhelyezkedéséből következik (Rónai, 1967).

4. A földárja előfordulási területei

A talajvíz-feltöréses területek lehatárolásánál fontos meghatározni, hogy a talajvíz nyomás alatt áll-e vagy szabadfelszínű, ugyanis a feláramlási területeken alakulhat ki a jelenség.

Kutatásaink során a Dél-alföld egyes tájain (pl.: Békés-Csanádi löszhát) végzett talajvíz statisztikai vizsgálatokkal megkíséreltük területi összefüggéseket kimutatni a talajvíz kutak vízszintingadozásai között, illetve lehatárolni azokat a területeket, ahol a talajvíz dinamikájában a helyi időjárás dominál, és ahol a földárja hatása érvényesülhet. A vizsgálati területen 26 db a talajvízszintet 45 éve észlelő kút adatsorait használtuk fel. A kutak adatsorait standardizáltuk, melyből készített empirikus eloszlásfüggvények összehasonlításából következtettünk a kutak mozgásdinamikája közötti kapcsolat szorosságára, melyhez a Szmirnov-Kolmogorov féle statisztikai próbát alkalmaztuk. Sikerült megállapítanunk, hogy a Békés-Csanádi löszhát középső részén végighúzódó magasabb vízszintállású talajvízvonulat hasonló elvek szerint működik (Bozán és Körösparti, 2003/a). Ez a magas talajvizű övezet Dombegyháza tájáról indul és északnyugat irányba tart egészen az Orosháza-Nagymágocs vonalig, ahol délnek fordul az országhatárig. A magasabb talajvízszintű vonulatot további vizsgálatoknak vetettük alá, amihez korreláció-számítást végeztünk. A vizsgálat alapja, hogy a változók (talajvízkút adatsorok) kapcsolatának szorosságát, a korrelációs koefficienssel számszerűsítjük. A hátság területén domináns magasabb vízállású vonulaton ki tudtuk mutatni szorosabb összefüggéseket (3. ábra), viszont a délen és északon húzódó vonulatok között a kapcsolat lazának bizonyult. A 3-as ábrán példaként azt is érzékeltetjük, hogy a magasabb talajvízvonulat (486 Dombegyház) és a mélyebb, délen húzódó vonulat (480 Battonya) talajvízjárása közötti kapcsolat rendkívül laza, illetve a mélyebb vonulathoz tartozó 473-as mezőhegyesi és a 480-as battonyai kút közötti kapcsolat is kétséges.

4