A Magyar Hidrológiai Társaság XXIV. Országos Vándorgyűlése (Pécs, 2006. július 5-6.)

3. szekció: KISVÍZFOLYÁSOK RENDEZÉSE – HELYI VÍZKÁRELHÁRÍTÁS - Márk László, Sindler Csaba, Tálos András, DDKÖVIZIG: Ős-Dráva program, víz az Ormánság fellendítéséért

pótlást jelentő‍s mértékben csökkentette, az elmúlt harminc év folyamán mintegy 1,0 m-es medermélyülést okozott. – A tervezett vízpótlás egyszerű‍ gravitációs kivezetéssel nem oldható meg a meder lemélyü­lése miatt, ugyanakkor a folyó jellege, az azokból fakadó ökológiai értékek a szükséges mértékű‍ duzzasztást kizárják. Mindezen okok és körülmények azt támasztják alá, hogy az ormánsági vízpótlást szi­vattyús vízkivétellel kell megvalósítani. Vízpótló hálózat Az ormánsági vízpótló rendszer az elő‍bbiekben említett szivattyús vízkivételre és a folyótól 5–10 kilométerre vezető‍ Korcsina – Körcsönye – Fekete-víz gravitációs csatornarendszer kihasználására épül. Mivel a terület keleti, illetve észak-déli irányú lejtést mutat, ezt kihasználva a Drávából történő‍ szivattyús vízkivétel helyérő‍l a meglévő‍ árokhálózat (Korcsina – Körcsönye – Fekete­víz) felhasználásával és újak létesítésével a terület északi részén végigvezethető‍ a drávai víz, majd az észak-déli terepesésnek megfelelő‍en a teljes terület ellátható vízzel. A folyamatos mű‍ködést a potonyin kívül további kettő‍ „magas szintű‍” tározó biztosítaná, melyekbő‍l a vízpótló csatornahálózat minden részébe gravitációsan juthat el a víz. A Potonyi­tározót a Drávából, a Bogdásait és a Csányoszróit pedig a Körcsönye-csatornából lehetséges feltölteni három, megfelelő‍ kapacitású szivattyútelep építésével. Az így kiemelt és csatornák által gravitációsan vezetett vízzel elláthatók az eutrofizálódó holt medrek, a vízhiány miatt felhagyott tavak, jelentő‍s területek öntözhető‍vé válnak, a le­süllyedt talajvíz ismét emelkedik, és a terület vízháztartási viszonyai kedvező‍en befolyásol­hatók. A vízgazdálkodási infrastruktúráját jelentő‍ vízelosztó hálózat kialakításánál a következő‍ket szükséges figyelembe venni: – a terület lehető‍ legnagyobb részét egyenletesen behálózó nyomvonal kiválasztása, a meg­lévő‍ árokhálózat felhasználásával; – nyomóvezeték építésének minimalizálása; – a vízpótló rendszerben a mértékadó vízhozam átvezetésénél a gazdaságossági optimum megkeresése, a belvíz-levezetési funkció egyidejű‍ biztosítása mellett; – a közbülső‍ tározási kapacitások ésszerű‍ minimumra csökkentése; – a gravitációs vízkivételi lehető‍ség mind nagyobb területen való biztosítása; – az egész rendszernél a gazdasági optimum elérése; – a kettő‍s mű‍ködésű‍vé alakított csatornák és az egész rendszer a kárelhárítási igényeknek is feleljen meg, illetve a jelenlegi vízkár-elhárítási funkciókat semmiképpen se korlátozza. 5.2. Vízhasználat-fejlesztések A megfelelő‍ vízellátás következtében lehetséges vízhasználat-fejlesztések a következő‍ területeket érintik: – holtágak, tavak, vizes élő‍helyek – öntözések – erdő‍területek vízellátása 7

Next

/
Thumbnails
Contents