A Magyar Hidrológiai Társaság XXIV. Országos Vándorgyűlése (Pécs, 2006. július 5-6.)
3. szekció: KISVÍZFOLYÁSOK RENDEZÉSE – HELYI VÍZKÁRELHÁRÍTÁS - Gyirán István, ADUKÖVIZIG: Természetközeli vízrendezés a Homokhátságon
A vízrendezés szempontjainak változása mellett ez a körülmény is szükségessé teszi a meglévő üzemrend felülvizsgálatát. A csatorna mértékadó vízszállítása a torkolat és a 15+544 cskm szelvény (a Kolon-tó felső vége) között 5,0 m 3 /s, fölötte 3,1 m 3 /s. A keresztmetszeti kialakítására 1,0–1,5 m-es fenékszélesség és 1:3 rézsű jellemző. A bevágás a tározók területén csekélyebb, 1,0 m vagy az alatti, míg a mélyfekvésű területeket elválasztó nyergeknél a 2,5 m-t is eléri. A fenékesés a torkolat és a Csíraszéki tározó vízvisszatartó műtárgya között 0,4–0,6‰, fölötte 0,2‰ körül alakul. 3. A vízrendezés átalakítása a természetközeli szempontok szerint Fontos leszögezni, hogy napjainkra a hátsági vízrendezés fő vezérelve a vízvisszatartás lett. E szempont szerint kell átértékelni nem csak a vízrendezési létesítményeket, hanem a mezőgazdaság egyes gazdálkodási elemeit is. Ennek megfelelően vizet levezetni csak nagyon indokolt esetben kell, a lehullott csapadékot lehetőleg vissza kell tartani a keletkezés helyéhez minél közelebb. Mint tudjuk, a lehullott csapadék legpraktikusabb, legolcsóbb tározója a talaj. Ahhoz, hogy a beszivárgás minél nagyobb mértékű legyen, törekedni kell arra, hogy a csapadék mind nagyobb felületen érintkezzen a talajfelszínnel, épp ezért a felszínre hullott csapadékot kanalizálni csak alapos indok esetén kell. A mégis összegyűjtött és elvezetett csapadékot az első lehetséges helyen újra szét kell teríteni, lehetőséget adva a mind nagyobb mértékű beszivárgásra. E felfogás nem csak a főcsatornák kialakítására érvényes, nagyon fontos, hogy a vízvisszatartást, pontosabban a vízvezetés korlátozását már üzemi szinten megkezdjük. A vízvezetés korlátozása természetesen nem jelenti azt, hogy meg kell szüntetnünk egyes csatornákat. A csatornát, mint vízvezető helyet fenn kell tartanunk, de más hidraulikai feltételekkel. A belvízcsatornák keresztmetszeti méreteit az eddigi gyakorlat szerint elsősorban hidraulikai szempontok határozták meg, ennek következtében lett általánosan elterjedt földmedrek esetén a trapézszelvény. A jelenlegi gyakorlat szerint komoly energiát fordítunk arra, hogy a természetes egyensúlyi állapottól távoli keresztmetszetet, a különböző eróziós hatások ellenében, rendszeresen ismétlődő kotrásokkal fenntartsuk. Az így kialakított mesterséges rézsűn nem tud megtelepedni a csatorna környezetére jellemző ökológiai struktúra, egyrészt a meredeksége miatt, másrészt azért sem, mert a kialakuló humuszt az ismétlődő kotrásokkal újra és újra eltávolítjuk. Ennek következtében a csatorna még hosszabb üzemszünet idején is bizonyos mértékben idegen elemként jelenik meg a környezetében. Ezen kívül a csatornán való átközlekedés száraz állapotában is csak műtárgyon keresztül történhet, vagyis mesterségesen feldarabolja a környezetét. A fenti hátrányok kiküszöbölésére célszerűnek látszik átalakítani a csatorna keresztmetszetét úgy, hogy az hasonlítson inkább egy természetes kialakítású vápához, amely kb. 1:8, tehát gyalog és munkagéppel egyaránt könnyen járható rézsűvel csatlakozik a környező terephez. Az így kialakított csatorna száraz állapotában alig különbözik a környezetétől. A műveléséhez nem kell külön járóút, mert a fenntartógép a rézsűn közlekedhet. Ez egyben azt is jelenti, hogy a fenntartása nem igényel speciális gépet – kotrót, rézsűkaszát –, hanem az a mezőgazdaságban egyébként is használatos gépekkel megoldható. Így a csatorna teljes területe – mint rét, legelő –, hasznosítható. Kotrásra gyakorlatilag nincs szükség, két irányba kifelé történő szántással vagy tárcsázással az eróziós hatások valószínűleg kompenzálhatók. 3
