A Magyar Hidrológiai Társaság XXIV. Országos Vándorgyűlése (Pécs, 2006. július 5-6.)

3. szekció: KISVÍZFOLYÁSOK RENDEZÉSE – HELYI VÍZKÁRELHÁRÍTÁS - Fehér Ferenc, VTOSZ: Vízrendezés az erdőben

például egy híd készülhet nagy átmérőjű, hullámos acél szerkezetből, azonban terméskő végfalakkal a szerkezetből sokat el lehet takarni. A sok helyen alkalmazott beton ne nyers felülettel maradjon meg, hanem kapjon kőburkolatot. Már szóltam a hálós szerkezetekről, amelyben a kő dominál, így az acélháló nem zavaró. Ezek a vegyes szerkezetek elfogadható áron meg lehet építeni és jól illeszthetők az erdei környezetbe. 6. Erdei kisvízfolyások műtárgyai Az erdei kisvízfolyások műtárgyai közül a legfontosabbak a keresztező műtárgyak, amelyekkel a feltáró utak vezethetők át a patakokon. A keresztező műtárgyak általában hidak, átereszek, mederátjárók. Az átereszek erdőben való alkalmazásától általában óvakodni kell. Az egyéb helyen már elfogadható méretű (60–80 cm átmérőjű) átereszek az erdőben nagyon gyorsan feliszapolódnak és igen körülményes (gyakran lehetetlen) a tisztításuk. A hidak méretezése az ismert hidrológiai és hidraulikai alapelvek alapján történhet. Ne ijedjünk meg, ha nagy szelvény adódik a számításokból (vagy legalább is lényegesen nagyobb, mint korábban volt). A hidak építéséhez különféle szerkezeteket és anyagokat lehet felhasználni. Törekedjük a tájba illő megoldásokra, ha acél vagy betonszerkezetet építünk be, igyekezzük azt eltakarni (pl. a végfalak jó elhelyezésével vagy kőburkolattal). Fontos a hidak elő és utófenekének megfelelő kialakítása. A híd felvízi oldalán a víz rávezetésről is gondoskodni kell: itt a mederszakasz partbiztosításával, burkolással vagy partfal építésével lehet a kívánt eredményt elérni. A hidak uszadék átbocsátó képességére is gondolni kell. Az erdőben sok, különböző méretű uszadék keletkezik, ezek gyorsan leszűkíthetik, eltömhetik a híd nyílását. Célszerű ezért az olyan kialakítás, ahol a méretezett szelvény egyben és nem osztva (pl. ikerműtárggyal) valósul meg, még akkor is, ha ez a híd pályaszerkezetének megemelésével jár együtt. A mederátjáró egyszerű szerkezet és célja az erdészeti gépek és szállítóeszközök átjutásának megoldása. Kialakíthatók gázlók, amelyeket beépített anyagokkal stabilizálni lehet. Gyakori, mert lényegesen kisebb méretű, a szintbeli mederátjáró. Ekkor a megfelelően kialakított patakmederbe egy széles küszöbű bukó kerül beépítésre, ami a közlekedést biztosítja. A víz a felvízi oldalon összegyűlik (ez vadgazdasági szempontból előnyös) a különböző vízhozamok pedig nagyságuktól függően átbuknak a műtárgyon. Fontos a partokba való bekötés és az utófenék gondos megépítése, és speciális feladatok adódhatnak a felvízi oldalon is. Előnye a megoldásnak, hogy (különösen hálós szerkezetek alkalmazásával) a helyi kőanyag felhasználható. A partbiztosításokról, partfalakról a vízrendezési megoldásoknál már ejtettem szót. Ezek általában kő- vagy vegyes szerkezetek: szárazon rakott terméskő vagy acélhálós megoldás, illetve betonba rakott terméskő. A csupasz beton nem túl esztétikus, a Nyugat-Európában (Hollandia, Anglia) alkalmazott fa partvédő műveknek pedig nincs nálunk hagyománya. A burkolatok a partbiztosításokhoz hasonlóan kőszerkezetek vagy vegyes szerkezetek. A szárazon rakott kőszerkezetek közül előtérbe kerültek az acélhálós megoldások (Reno matrac). Gyakori a betonba rakott terméskő. A csupasz beton megoldásokat is használják (előre gyártott lapok, vagy helyszíni monolit táblák). Célszerű az erdei patakokban eséskoncentráló műveket (bukókat, surrantókat) beépíteni. Ezekre a már ismertetett alapelvek érvényesek: a műtárgyak kőből vagy kőburkolattal ellátva létesüljenek, fontos a partoldalakba való bekötésük, gondosan kell eljárni az elő- és utófenék kiképzésével. Az utófenékbe gyakran energiatörő szerkezeteket (fogakat) építenek be. Meggondolandó, hogy a kívánt célt, a lebukó víztömeg „kisimítását” hogy lehet a legjobban elérni: 5