A Magyar Hidrológiai Társaság XXIV. Országos Vándorgyűlése (Pécs, 2006. július 5-6.)

3. szekció: KISVÍZFOLYÁSOK RENDEZÉSE – HELYI VÍZKÁRELHÁRÍTÁS - Csatlós Péter, Szentes és Környéke Vízgazd. Társulat, Fehér Ferenc, VTOSZ: A mederfenntartás környezetvédeli vonatkozásai

Az Európai Unió országaiban a szigorú környezetvédelmi előírások nem teszik lehetővé a levágott növénynek bármilyen formában a mederben hagyását (még aprítva sem!), ezért azt minden esetben össze kell gyűjteni, és el kell távolítani. Persze azt látni kell, hogy számos, Nyugat-Európában alkalmazott, aprításos technológia ezt nem teszi lehetővé! A vegyszeres fenntartási technológiákat egy ideig alkalmazták, majd tiltották. Ma már van olyan vegyszer és technológia, amely engedélyezett, így a vegyszeres növényzetirtás újra teret nyert. Elsősorban a medrek fenekén található nád irtására fejlesztettek ki ilyen technológiát, ami gyakorlatilag ártalommentes, és nagyon olcsó, hatékony. Különleges fenntartási megoldás, ami sok környezeti problémát vet fel, az úgy nevezett gyökérzónás kotrás. Ezt általában kedvezőtlen időjárási körülmények között, a védekezéssel összefüggésben alkalmazzák, amikor a növényt mindenképpen el kell távolítani, de a hagyományos, levágásos technológia nem alkalmazható. Ilyenkor kotróval, általában széles (iszapoló) kanállal úgy történik a növényzet eltávolítása, hogy a rézsűből is le kell szedni néhány centimétert (a lágyszárú növényzet gyökerét). Mivel kotróval kell végezni a rézsű esésirányában, a haladás csak szakaszos. A kikerülő anyag a növények, a gyökérnek és a rézsű anyagának a keveréke, ami nehezen kezelhető. Problémát okozhat a rézsű felületének megbontása is, hiszen stabilitását elősegíti a rajta lévő növény gyökérzete. 3. A mederkotrás, iszapolás A mederkotrás alapvető célja a keresztszelvénynek a vízjogi engedélyben meghatározott paramétereire történő visszaállítása. A mederbe az erózió és a defláció hatására földanyag kerül, ami bizonyos helyeken, ha a meder leszűkül, vagy esése csökken, leülepszik. Iszap keletkezhet a meder felsőbb szakaszán történt elfajulásából, a rézsű megbomlásából is. Ez az iszap lecsökkenti a mederszelvényt, elzáródást, vízfolyási akadály képez. Különösen veszélyes ez a folyamat műtárgyak közelében, vagy magukban, a keresztező műtárgyakban (átereszekben, hidakban). A mederkotrás kotrógéppel, a rézsű esésirányában történik. Általában a mederfenék szintbehozatala az első feladat, de a rézsű megfelelő kialakítása (az úgy nevezett felrézsűzés) is ebbe a technológiai mozzanatba tartozik. A kikotort anyagra kétféle sors várhat: helyben el kell valahogy helyezni, vagy el kell szállítani. Az ebben való döntés első lépése, hogy tartalmaz-e a kikotort anyag olyan veszélyes hulladékot, amitől ő maga is veszélyes hulladékká válik. Amennyiben a vizsgálatok ezt kimutatják, mindenképpen el kell szállítani (legalább is a veszélyes hulladék minősítést kapott részt). Ha az anyag nem veszélyes hulladék, helyben lehet megoldást keresni. A legolcsóbb a kezelősávon történő elhelyezés. Ekkor a depóniát a mederrel párhuzamosan, a kezelősávon kell létesíteni, majd kiszáradása után rendezni kell. Ebben a technológiában a depónia elterítése (dózerral vagy gréderrel), a növényzet és a nagyobb rögök felaprítása, homogenizálása (erdészeti tárcsával) egyaránt fontos. Ritkább eset az, amikor a meder melletti mezőgazdasági területen lehet elteríteni a kikotort anyagot. Ehhez nem csak a parti birtokos hozzájárulása szükséges, hanem annak bizonyítása, hogy az oda kerülő anyag nem okoz talajdegradációt, a belőle származó terhelést az eredeti talaj elviseli. 3