A Magyar Hidrológiai Társaság XXIV. Országos Vándorgyűlése (Pécs, 2006. július 5-6.)
3. szekció: KISVÍZFOLYÁSOK RENDEZÉSE – HELYI VÍZKÁRELHÁRÍTÁS - Csatlós Péter, Szentes és Környéke Vízgazd. Társulat, Fehér Ferenc, VTOSZ: A mederfenntartás környezetvédeli vonatkozásai
angol nyelvű szakirodalom ezt a kérdést „dredging” problémának nevezi. Mivel számos környezetvédelmi vonatkozása van, megoldásával, szabályozásával az utóbbi időben kiemelten foglalkozik. Tanulmányunkban felhasználjuk azokat a tapasztalatokat, amelyeket a kérdésről szóló országjelentés tartalmaz (Bogáth-Csatlós-Fehér, 2005.), valamint az European Union of Water Management Associations (EUWMA) 2005. április 18-19. workshopján szereztünk a hollandiai Leidenben (EUWMA, 2005.). 2. A növényzet eltávolítása A növényzet eltávolításának igénye egyidős a mesterséges medrek kialakításával. A természetes medrekben, a hegy- és dombvidéki szakaszokon nincs mindenütt szükség a növények levágására, tehát természetközeli állapot kialakulására van lehetőség. Persze minden olyan helyen, ahol településeket, a lakosság élet- és vagyonbiztonságát kell megvédeni, vagy gazdasági érdek a rendezett vízelvezetés, a természetes medrek fenntartásáról is gondoskodni kell. A növényzet eltávolításának legegyszerűbb megoldása lekaszálásuk. Természetesen kezdetben a kaszálás kézzel történt. Ugyancsak hagyományos megoldásnak számított a laposabb, stabil rézsűkön a legeltetés, amikor a növényzet eltávolításába az ott tartott háziállatok is „besegítettek”. A technológiai fejlesztés során a növényzet lekaszálását is gépesíteni kezdték. Először elsősorban a kezelősávok, járóutak kaszálására szolgáló vízszintes kaszák alakultak ki (traktorvontatással, vagy önjáró kaszagépként), később megjelentek a rézsűkaszák. Ezek egy része szintén önjáró (főleg a laposabb rézsűkön alkalmazhatók), a korszerűek viszont általában traktor alapgépre szereltek. A traktor (az alapgép) a kezelősávon (vízszintes felületen) mozog, a kasza pedig egy gémre szerelve a rézsű hajlásának megfelelően dolgozik. Nagyobb medrek esetében (ahol a gémszerkezet nem ér le a rézsű aljáig, vagy nem ér át a túlpartra) és a meder fenekén lévő növény (általában nád, sás) levágására kosaras kaszát alkalmaznak. Ezt mindig nagyobb össztömegü kotróra kell szerelni (a nagy gémkinyúlás miatt) és csak szakaszos haladást tesz lehetővé. A lekaszált anyagot a mederből el kell távolítani. E korábban kézzel történt. Ma már rendelkezésre állnak olyan gépek, amelyek a rézsűről felhúzzák a kezelősávra a levágott növényt és ott összegyűjthető. A kosaras kasza alkalmazása lehetővé teszi egy menetben a növényzet levágását és összegyűjtését. A lágyszárú növények levágásával és összegyűjtésével van viszonylag kevesebb gond. A medrekben azonban egy-két év fenntartási munkáinak kimaradását követően megerősödnek a cserjék is! A fenntartómunka teljes hiányát jelzi, ha a mederben fák is találhatók, hiszen ezek megerősödésére legalább 5-6 év szükséges. A cserje eltávolítása sokáig csak kézzel volt lehetséges és ez a fenntartási munkának egy elég nehéz része. Az egyenként kivágott cserjéket boglyákba gyűjtik, majd elégetik. A módszer környezetvédelmi problémái világosak: az égetésre tilalmat is bevezettek. A lágyszárú növényeknél, majd a technológia fejlesztésével a cserjék esetében is olyan berendezések kifejlesztésére kerül sor, amelyek azonnal felaprítják a növényt. Ennek a növényi aprítéknak a mederben hagyása már nem okoz igazán nagy problémát, hiszen elkorhad, elrohad. Persze szerves anyag utánpótlást jelent az újra növő növényzetnek, de ha az áramló vízzel elindul, nem képez jelentősebb vízfolyási akadályt. Gondot a szivattyútelepnél okozhat, hiszen egy intenzívebb gereb tisztítást tesz szükségessé és a gerebről lekerülő anyag ártalommentes elhelyezéséről is gondoskodni kell. Ez általában szeméttelepre kerül. Az égetés tilalmának bevezetése óta megjelentek az aprítógépek is. Ezek a traktorról meghajtott berendezése az összegyűjtött növény, általában a cserje felaprítására szolgálnak. Az apríték elhelyezéséről ebben az esetben is gondoskodni kell. 2