A Magyar Hidrológiai Társaság XXIII. Országos Vándorgyűlése (Nyíregyháza, 2005. július 6-7.)
4. szekció: ÁVÍZVÉDELEM - Hoszták Ferenc, FETIKÖVIZIG: Árvízvédelmi művek fejlesztése a Szamos folyón napjainkig
1.1.5. Léghőmérséklet: A terület domborzati tagoltságának, változatosságának következtében a léghőmérséklet területi eloszlása egyenlőtlen. A fennsík legnagyobb részén az átlagos hőmérséklet 8-9°C közötti (Dés 8,6°C, Beszterce 8,3°C, Kolozsvár 8,7°C). A hegyvidéken az évi átlagos léghőmérséklet a magasság függvényében 6°C és -2°C között változik (Kisbánya 4,5°C, Iezer 1,3 °C, Vigyázó 1,0 °C). A mínusz 2°C körüli évi átlag kizárólag a Radnaihavasok 2.000 m feletti alpesi régióra jellemző. A 0°C-os izoterma a Kelemen- és Radnai-havasokban 18001850 m-en húzódik. A Szatmári-síkságon a sokévi átlagos léghőmérséklet 9,2-9,5°C között változik. A tél itt a leghidegebb az Alföldön, január középhőmérséklete -3,-3,5ºC. A nyár itt a legkevésbé meleg alföldi tájaink közül, július középhőmérséklete csak 20-20,3ºC közé esik. A nyári napok száma 65-70, a hőségnapoké 15-20 között változik. Az 1.400-1.600 m magas hegyeken és hegyközi medencékben, általában már október előtt is fagyhat. A fennsíkon az utolsó fagyos nap április 1. utáni napokban, a hegyekben egy hónappal később is előfordulhat (május 1-el bezárólag). A hófelhalmozódás november vagy december hónapban indul, és február-márciusban szűnik meg, de a hótakaró általában nem marad meg az egész év folyamán, egyazon tél alatt is többször elolvadhat, és újból képződhet. A maximális hófelhalmozódás sokévi átlagban, januárban és februárban következik be. Kivételesen előfordul olyan tél is, amikor alig alakul ki számottevő hótakaró. A hótakarós napok idényenkénti átlagos száma 40-50 nap között alakul, a legnagyobb értékek 95-105 nap között (1963/64). Volt olyan tél is, amikor a hótakarós napok száma csak 5 volt (1972/73). Az idényenkénti átlagos hóvastagság 10-20 cm, a hóvízegyenérték 15-25 mm körüli. A maximális hóvastagság 50-70 cm között, a legnagyobb hóban tárolt vízkészlet 100-150 mm között változik. 1.2. Vízrajzi adottságok: 1.2.1. Felszíni vizek A Szamos vízgyűjtő hegyvidéki területein a nagyvizek általában áprilisban a kisvizek ősszel alakulnak ki. Télen a patakok jórészt befagynak. A hegyvidékeken az éves átlagos fajlagos lefolyás 15-40 l/s km 2 . A fennsíki és dombvidéki részeken - amely a legnagyobb kiterjedésű a vízgyűjtőben – általában március-áprilisban vannak a nagyvizek és szeptember-októberben a kisvizek. Az éves fajlagos lefolyás 2-15 l/s km 2 . A síkvidéki területeken vannak a legkisebb fajlagos lefolyások, átlaguk 2 l/s km 2 alattiak. A közepes évi összlefolyási értékek 50 mm és 1000 mm között változtak, tehát a maximális és minimális értékek közötti arány 1:20-hoz. A Szamost, a Tisza baloldali mellékfolyóját, "fluvius Zombus" -nak nevezte Anonymus, a római korban Samumként említették; a nevének jelentését sajnos, nem ismerjük. A romániai Désnél összeolvadó Nagy- és Kis Szamosból (ez utóbbi a bihari hegyekben egyesülő Hideg- és Meleg Szamos neve) ered. A folyó jelenlegi hossza a torkolattól a Meleg Szamos eredetéig 465 km, a magyar szakasz hossza 51,5 km. A Szamosba a hegyvidéken számtalan apró patak és forrás, de a síkságon már csak néhány apró vízér torkollik. Valamikor a Tiszába való beömlése előtt pár kilométerrel vette fel a Krasznát, amely az Ecsedi-láp nyugati részéről igyekezett feléje. Medrének szabályozása óta azonban a Kraszna ma már nem a Szamosba, hanem Vásárosnamény mellett a Tiszába siet. A szabályozási munkák előtt a XIX században a Szamos magyarországi vízgyűjtőjén sok állóvíz, láp, mocsár, tó volt, ezek alkották az egykori Ecsedilápot. Anonymus krónikájából arról értesülünk, hogy „…a lápok alatt Tas, Lél apja sok népet gyűjtött össze; vele aztán nagy árkot ásatott és igen erős földvárat építtetett, amelyet először Tas várának neveztek, most pedig Sárvárnak hívnak.” A XIX. századi nagy természetátalakító munkák előtti táj vázlatos megrajzolásához az alapot az I. katonai felmérés (1782-1785) Szatmárra vonatkozó térképszelvényei és a hozzájuk kapcsolódó leírás adta (Pók Judit 1993). „A Szamos keresztülfolyik az egész Szatmár vármegyén, szinte kettészelve azt, Olcsvánál ömlik a Tiszába. Vize tiszta. Mintegy az árvizek kártételeit ellensúlyozandó, tavasszal, zsíros iszappal termékenyíti a talajt, s töménytelen mennyiségű, a legjobb ízű halakkal bővelkedik. A tavaszi áradáskor sok-sok mérföldnyire elárasztja a környéket, az utakat, olyannyira, hogy nem egyszer a Tiszával is összeér.” A szabályozási munkák közül az első a külvizek kizárását célzó munka volt. A belvízcsatorna-hálózat kialakításának során újraépült a 36 km hosszú Lápi-főcsatorna és a közel 9 km hosszú Nagyvájás, amelyen át a víz a Holt-Szamosba, majd onnan Tunyognál zsilipen keresztül a Szamosba jutott. Elkészült a 29 km hosszú Északi-főcsatorna, amely Olcsvánál torkollik a Szamosba (zsilip, szivattyútelep-3 m 3 /s). 6
