A Magyar Hidrológiai Társaság XX. Országos Vándorgyűlése II. kötet (Mosonmagyaróvár, 2002. július 3-4.)
6. SZEKCIÓ: A TERÜLETI VÍZGAZDÁLKODÁS ÉS VÍZGAZDÁLKODÁSI TÁRSULATOK - CSATLÓS PÉTER–FEHÉR FERENC: Vízitársulatok a vízi környezet védelméért
figyelembe. Ennek a mai napig tartó hatásai vannak, hiszen az optimális helytől eltérített, a domborzati adottságokhoz nem igazodó vonalas létesítmények elvezető, lecsapoló hatása sem optimális. Az épített tározókat a mezőgazdaság sokféleképpen tudja kihasználni. Ezekben a vízkészlet jelentős része visszatartható, tehát egy szabad, többcélúan hasznosítható vízkészlet jön létre. Az épített tározók szabályozása, üzemeltetése is egyszerűbben megoldható. Síkvidéki területeinken a belvizek kártételei elleni védekezésnek egyik lehetősége az elvezető kapacitás növelése lenne. Nagyságrendi növekedés azonban ezen a módon (azaz a teljes elvezető vonal kapacitásának fejlesztése a táblacsatornától a közcélú művön át a főműig) nem érhető el! Ez azt jelenti, hogy az egész kérdés megoldásáról másképpen kell elkezdeni gondolkodni. Jó lehetőséget kínál erre, hogy a mély fekvésű, belvíz-veszélyeztetett területeket amúgy is ki kell vonni a szántóföldi művelésből, és más területhasználatot kell kialakítani. Adva lesz tehát a lehetősége annak, hogy a nagy érzékenységű, jó termőhelyi adottságú területeket gyorsan víztelenítsük, mert a közelükben lévő gyenge adottságú területeken vízvisszatartásra, tározásra lesz lehetőség. Ez viszont azt jelenti, hogy nem kell fejleszteni a teljes vízelvezető vonalat. A megoldás még azzal az előnnyel is jár, hogy vízkészletet helyben, azoknak az intenzív hasznosítású szántó területeknek a közelében lehet tartani, ahol arra később szükséges lesz. A Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozó Ipoly vízgyűjtőn - amely főleg Nógrád és Pest megye területére esik - a Rétság székhelyű Ipolymenti Vízgazdálkodási és Tájvédelmi Társulat már a hatvanas évek derekán szívügyének tekintette - egyéb társulati feladatai mellett - a hegy -és dombvidéki völgyzárógátas víztározók létesítését. A Társulat közreműködésével 1990-ig Pest megyében megépült a Nagybörzsönyi, a Perőcsényi és a Kemence pataki tározó, Nógrád megyében pedig a Terényi és a Varsányi víztározó. A víztározók építése az 1990-es években - a rendszerváltást követően - megszakadt a birtoktulajdonos nagyüzemek megszűnésével. Az 1990-es évek második felében a Társulat egy olyan tározókatasztert állított össze, amely mint adatbázis egyaránt alkalmas beruházási döntéshez és az elvi vízjogi engedélyhez szükséges tervek elkészítéséhez. A tanulmány elkészültét követően már több, általuk megépítésre javasolt tározó (Magyarnándori, Letkési, Nagybörzsönyi II., Pusztaszántó, Szandavári stb.) beruházási előkészülete megindult. A tározóelőkészítő tevékenység kibővült környezetvédelmi vizsgálatokkal, nevezetesen a tározásra kijelölt terület és annak vízgyűjtőterülete vízminőségi helyzetének, a szennyező források, hulladéklerakók, szeméttelepek stb. felmérésével, a szennyvíztisztító telepről kikerülő iszapok elhelyezési lehetőségeivel, valamint ezekkel kapcsolatban a Társulatra jutó feladatok megjelölésével. Az igények, a célok is rendkívül nagy változatosságot mutatnak. Leggyakoribb a tájképi érték növelése, a rekreáció megalapozása és az utóbbi időben egyre gyakrabban merül fel a tározóból való öntözés igénye. Természetesen a tározók fontos vízrendezési szerepet is játszanak: záportározóként, árvízcsúcs-csökkentő tározóként megvédik az alattuk lévő települést az elöntéstől, a helyi vízkártól, a hordaléktól. Nagyobb feladatot jelent a tározók üzemeltetése. A fő probléma a vízminőség gyors leromlása. A Társulat jelenlegi egyik legfontosabb feladata a vízminőség romlási okok megtalálása, és olyan üzemeltetési módszerek kialakítása, amelyek segítségével a jó vízminőség megőrizhető. 457
