A Magyar Hidrológiai Társaság XX. Országos Vándorgyűlése (Mosonmagyaróvár, 2002. július 3-4.)

6. szekció: A területi vízgazdálkodás és vízgazdálkodási társulatok - Dr. Varga Gábor: Erdő és a melioráció

fokozását és a talajbiológiai folyamatok feltételeinek kedvezőbbé válását tudjuk elérni. Következésképp erdőtelepítésre azokon a területeken van szükség, amelyeken a termőréteg sekély, a talajszerkezet, a vízgazdálkodás és a talajszellőzöttség kedvezőtlen, a szokásos agrotechnikai módszerekkel, műszaki létesítményekkel kellő eredményű és elfogadható költségszintű tartós javulás nem érhető el, de a sikeres erdőtelepítést a meglevő természeti adottságok még lehetővé teszik. Ilyen helyzetek adódhatnak a különböző mértékben erodált, és egyes magas talajvízszíntű területeken. Ezeken a területeken a talajjavító hatásukat mindenekelőtt a vízgazdálkodás szabályozásával, a szerves anyag termelésével, annak a talajra illetve talajba juttatásával, a gyökérrendszer kapcsán végbemenő mechanikai és kémiai folyamatok útján fejtik ki. A talajvédelemben a fásítások feladata a termőtalaj pusztulásának megakadályozása, de legalábbis a pusztító erők, a víz és a szél érvényesülésének az erőteljes csökkentése. Ha a talajvédő fázist lepusztító erők keletkezési helyén alkalmazzuk, úgy erózió elleni, ha pusztító hatás érvényesülésének helyszínén alkalmazzuk, akkor a deflációs károkat elhárító fásításról beszélünk. Az erózió elleni védelemre különösképpen jellemző, hogy nagy területet átfogó rendszer, melynek kereteit vízgyűjtők szablyák meg. A küzdelmet fel kell venniük a felületi, a barázdásárkos és rétegerózió ellen. E feladat súlyát az a tény adja meg, hogy Magyarország területének 40 %-át érinti eróziós kártétel. Ebből 10 % erősen, 15 % közepesen és 15 % gyengén erodált talaj. Defláció elleni védőfásításokat elsősorban a homoktalajok védelmére telepítjük a nagy területarányuk következtében. Fontosságuk viszont nem kisebb a lecsapolt lápterületek és a szikes területek védelmében, ahol a szerves kotus talaj, illetve az elhalt növényi maradványok esnek a defláció áldozatául. Természetesen a pusztító erők elkülönítő kategorizálása nem lehet merev, hisz igen gyakran a cél a funkció és a megoldás tekintetében a védősávok kétféle rendeltetése egymásba fonódva valósul meg. A területek újrahasznosításában mindenekelőtt a bányaművelés kapcsán lepusztult területek fásítása a nagyon fontos. Itt az elsődleges feladat az élettelen, nyers talajok növénytakaróval való lefedése, a talajélet megindítása, az erózió elleni védelem, valamint a táj képét rontó csupasz foltok eltűntetése. A fásítással történő újrahasznosítás fontos helyei még a bányaművelés során keletkezett iszapgödrök, elhagyott kőbányák törmelékkúpjai, felhagyott kavics és homokbányák, valamint a vályogvetéssel roncsolt területek. A biológiai drénezésben elsősorban azokat az elvízenyősödött, a vízrendezéstől elzárt, távoleső területeket javasoljuk részesíteni, melyek műszaki megoldásainak költsége a terület nagyságára vetítve túl magasak. Gazdaságossági szempontok indokolttá teszik, hogy a biológiai drénezést olyan növényekkel valósítsuk meg, melyek az általuk felhasznált vizet számunkra nézve jól hasznosítják. Erre a célra önként kínálkozik a gyorsan növő fafaj, a nyárfa. A biológiai drén kedvező tulajdonsága, hogy a leszívó távolhatása nem nagy, így környezetét nem zavarja, viszont hátránya, hogy télen nem működik és tavasszal csak lassan indul meg. A fásítások közvetlen hatásai mellett fontos közvetett hatással is vannak a mezőgazdasági termelés folyamatosságának biztosítására, a terméshozamok növelésére, és a termesztési feltételek érvényesülésének kedvező irányú befolyásolására. Ezek a mezővédő erdősávok csökkentik a szél sebességét, ezáltal csökken a szél káros szárító hatása. Hatásukra mérséklődik a talaj párolgása éppúgy, mint a túlzott transzspirációs 526