A Magyar Hidrológiai Társaság XX. Országos Vándorgyűlése (Mosonmagyaróvár, 2002. július 3-4.)

6. szekció: A területi vízgazdálkodás és vízgazdálkodási társulatok - Fehér Ferenc: Közmegegyezés a vízgazdálkodásban

érdek a víz árának olyan módon való meghatározása, hogy a szolgáltatás ne lehetetlenüljön el, azaz a szolgáltatás műveinek amortizációja beépüljön az árba. 1.2.Érdekeltségi típusú Az érdekeltségi típusú kapcsolatnál a vízgazdálkodási problémával az érintett lakosok időnként közvetlenül találkoznak (elönti a víz a termőföldjüket, az utcájukat). A kapcsolat eseti, ezért nehéz az általánosítás, a veszélyre való hivatkozás. A helyi vízgazdálkodási problémához az érdekeltek viszonya is kettős: aktív és passzív. Feltételezve, hogy Magyarország minden négyzetméterére hullik valamennyi csapadék, valamennyi területen keletkezik felszíni lefolyás vagy beszivárgás. Aktív a viszonya annak, akit a víz közvetlenül érint: belvíz keletkezik a földjén vagy a szomszédos területeken keletkező felszíni lefolyás az ő földjén tesz kárt, az ő földjét önti el. Passzív a kapcsolata annak, akinél a víz nem okoz problémát, mert elfolyik vagy beszivárog. Ezekkel a földtulajdonosokkal, földhasználókkal nehéz megértetni, hogy ha az ő területükön keletkező víz másutt problémát okoz, ez megalapozza az érdekeltségi viszonyt. Az érdekeltségi típusú kapcsolatnál érdekeltségi hozzájárulást kell fizetni, ami messze nem fedezi a szükséges költségeket. Ezért az állam (az ilyen típusú kapcsolatok fennállásának közel 200 éve alatt) eltérő mértékben hozzájárult a felmerülő költségekhez. Amikor azt mondjuk, hogy az állam és az érdekeltek között a helyi vízgazdálkodási problémák kezelésében közmegegyezés van, ez azt jelenti, hogy ezeket a feladatokat az érdekeltek és az állam közös anyagi hozzájárulásával kell megoldani. 2. Társadalmi igény kielégítéséhez társadalmi igény megfogalmazása Felvetődik a kérdés: mennyire ismerjük (reálisan) a vízgazdálkodással kapcsolatos társadalmi igényeket? Az is elképzelhető, hogy egy-egy szegmensét jobban, másokat pedig alig. Ahhoz viszont, hogy a vízgazdálkodás a társadalmi igényeket ki tudja elégíteni jól-rosszuk parametrizálni kellene ezeket. Nagyon fontos szempont, hogy az igények kielégítése, a kielégítés költsége és a társadalom anyagi részvétele között is valamilyen kapcsolatot fel tudjunk tárni. Láthatjuk, hogy a vízgazdálkodás piacosított szegmensében sem egyértelmű ez a kérdés. Már az input jellegű szolgáltatásoknál (ivóvíz szolgáltatás) is fellép egy társadalmi feszültség: a lakosság nem hajlandó megfizetni az ivóvíz tényleges árát! Ne is beszéljünk akkor az output jellegű szolgáltatásokról (szennyvízelvezetés, szennyvíztisztítás), ahol a lakosság az alacsony rákötési aránnyal tüntet a szolgáltatás igénybevétele ellen. Mi az igazság ebben a kérdésben? Elfogadható-e a lakossági igény (illetve igénytelenség)? Hogyan lehet a társadalmi folyamatokat úgy befolyásolni, hogy olyan lakossági igény jelenjen meg, amelyik a probléma tényleges megoldásához (nevezetesen, hogy a szennyvíz ne a település alatti „szennyvízdombba”, hanem a szennyvíztisztító telepre kerüljön) szükséges források megfizetését is elérjük. Megvan-e ehhez a megfelelő érvrendszerünk? (Az ugye, elég gyenge érv, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás miatt kell a drága beruházásokat elkészíteni és a drága szennyvízdíjat kifizetni!) Még nehezebb a kérdés az érdekeltségi típusú kapcsolatnál. Itt ugyanis az érdekeltek döntő része számára nem világos, hogy mit kap a pénzéért. Így társadalmi elvárásokat is nehéz megfogalmazni. „Ne legyen a szántóföldön belvíz!” szól egy igen leegyszerűsített, de könnyen általánossá tehető társadalmi igény. Ehhez főművek és közcélú művek kellenek jó helyen, jó kapacitással, jól karbantartva! De a közcélú műveken túl is kellenek privát művek és 470