A Magyar Hidrológiai Társaság XIX. Országos Vándorgyűlése I. kötet (Gyula, 2001. július 4-5.)

1. SZEKCIÓ: A VÍZGAZDÁLKODÁS FELADATAI MAGYAROSZÁG EURÓPAI UNIÓHOZ VALÓ CSATLAKOZÁSA KAPCSÁN - Simonffy Zoltán: Hasznosítható vízkészleteink az EU Keretirányelv tükrében

lokális, biztonságot növelő beavatkozások (pl. tározók, átvezetések) tervezése. Ezeket a tevékenységeket egyébként a vízgazdálkodási törvény sem sorolja a vízkészletgazdálkodás törvénnyel meghatározott feladatai közé, ugyanakkor a vízhasználók feladataiként (mint a tervezési tevékenység részei) a vízkészlet-gazdálkodásnak továbbra is fontos elemei maradnak. Az igények esetében a felhasználói indíttatás egyértelmű. Ugyancsak indokolt, ha a felhasználó a korlátozás várható gyakoriságát, mértékét és a vízhiányhoz kapcsolódó kockázatot saját magának vezesse le, hiszen az jelentős mértékben függ az adott vízigénytől, a lokális megoldásoktól és emiatt bárminemű előzetes rögzítése szükségtelen, sőt félrevezető. Egy adott terület vízkészleteinek hasznosítása sokféle megosztásban lehetséges, az igényeknek megfelelő optimális megoldás kiválasztása kulcsfontosságú tervezői - semmiképpen sem állami - feladat. Természetesen továbbra is a vízhasználók által finanszírozandó tervezői feladatok közé tartozik a vízkivételi mű tervezése, és bizonyos nagyságú igényen felül a hatáselemzés. Ez utóbbi komplexitása egyébként jelentősen nőni fog, hiszen együtt kell értékelni a vízkivétel és a visszavezetés hatásait, a mennyiségi és a minőségi szempontokat, illetve kiemelt figyelmet kell fordítani a felszíni és a felszín alatti víztér közötti vízcsere meghatározására. A megvalósítás fontos előfeltétele a víztestek - legalábbis előzetes - kijelölése, mert a vízkészletek hasznosítása nem választható el a víztestekkel kapcsolatos általános feladatoktól. Ez a szintje a vizek hasznosításának kereteit meghatározó környezeti célkitűzéseknek és teljesítésük ellenőrzésének. A vízhasználatok ugyanakkor - különösen a kritikus területeken - visszahatnak a víztestek kijelölésére. A korábbi engedélyezési rendszer - a fentiekben röviden vázolt kapcsolódó tevékenységek miatt - implicit módon a döntések jóságát is feltételezte, így a hatások megfigyelésére és ennek függvényében a döntések (engedélyek) módosítására csak kivételes esetekben került sor. A Keretirányelv megjelenésével ez jelentősen módosul: a komplex feltételrendszer miatt (különösen a felszíni vízhasználatok esetében) a környezeti korlátok bizonytalan becslése miatt lényegesen nagyobb szerep jut a monitoring hálózatnak. Az ellenőrzési pontok az üzemelési monitoring részei lesznek. A költség megtérülés elvének általános érvényesítése lényegében azt jelenti, hogy távlatban a vízkészlet-gazdálkodás állami feladatainak költségeit (így az igen fontos szerephez jutó ellenőrzését is) fedeznie kell a vízkészletek használatával összefüggő járulékoknak. Az állam és a vízhasználók feladatai a jövőben egyértelműbben szétválnak. Az új kapcsolati rendszer sémáját mutatja az 1. ábra. 61