A Magyar Hidrológiai Társaság XIX. Országos Vándorgyűlése I. kötet (Gyula, 2001. július 4-5.)

1. SZEKCIÓ: A VÍZGAZDÁLKODÁS FELADATAI MAGYAROSZÁG EURÓPAI UNIÓHOZ VALÓ CSATLAKOZÁSA KAPCSÁN - Simonffy Zoltán: Hasznosítható vízkészleteink az EU Keretirányelv tükrében

HASZNOSÍTHATÓ VÍZKÉSZLETEINK AZ EU VIZEKRE VONATKOZÓ KERETIRÁNYELVE TÜKRÉBEN SIMONFFY ZOLTÁN MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA, VÍZGAZDÁLKODÁSI KUTATÓCSOPORT 1. A KERETIRÁNYELV ÉS A VÍZKÉSZLETEKKEL VALÓ GAZDÁLKODÁS A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. Törvény szerint "A vízkészlet-gazdálkodás azoknak a tevékenységeknek az összessége, amelyeknek célja a vizek használatára irányuló igények kielégítése oly módon, hogy ennek következtében a vizek állapotában visszafordíthatatlan változás ne következzék be, és a vízkészlethez való hozzáférés lehetősége ne csökkenjen". Az Európai Unió Vízgazdálkodási) Keretirányelve (a továbbiakban Keretirányelv) lényegében hasonló megfogalmazást tartalmaz, azzal a különbséggel, hogy a vizek állapotára vonatkozóan konkrét célkitűzéseket igényel (nem csupán a visszafordíthatatlan változásokat nem engedi, hanem általában tiltja a romlást), és szigorúan megköveteli ezek ellenőrzött érvényesítését. Emellett hangsúlyosan megjelenik a gazdaságossági szemlélet: valamennyi vízhasználati forma esetében (az ivóvíznél is) érvényesülnie kell a „költség piegtérülés", a vízminőség-szabályozásban pedig a szennyező fizet' elvének. A Keretirányelv alapján a vízkészletekkel való gazdálkodás (a Keretirányelv nem említ külön vízkészlet-gazdálkodást és vízminőség-szabályozást) EU által megkövetelt - ilyen formában állami - feladatai: gondoskodik a készletekkel való gazdálkodás hidrológiai, ökológiai és vízminőségi alapjainak meghatározásáról, csak olyan vízkivételeket, tározásokat, átvezetéseket és használtvíz visszavezetéseket engedélyez, amelyek nem ellentétesek a vízgyűjtő-gazdálkodási tervben rögzített környezeti célkitűzések teljesítésével és megfelelnek az EU egyéb jogszabályainak, illetve ösztönzi a célkitűzések megvalósulását elősegítő megoldásokat, lefekteti a vízhasználatok korlátozásának műszaki és jogi feltételeit (ez ugyan explicite nem szerepel, de egyértelműen következik az előzőből), naprakész nyilvántartást vezet a vízhasználatokról (vízkivételekről és visszavezetésekről), működteti azt a monitoringot, amely alkalmas a korlátozások elrendelésének alátámasztására, és vízkészlet-gazdálkodási szempontból ellenőrzi a környezeti célkitűzések teljesítését, megteremti a fenti feladatok intézményi hátterét, megteremti a költség megtérülés elvének érvényesítéséhez szükséges egyértelmű jogi hátteret. A felsorolt kötelezettségekből világosan látszik, hogy a Keretirányelvből adódó állami feladatok között nem szerepel jó néhány olyan tevékenység, amelyek a vízkészlet-gazdálkodás hagyományos berendezkedésében (intézményi rendszerében) a megfelelő tervek hiányában a készletbecslés és az engedélyezés feladatához "csaódva" jelentek meg: az igények előrejelzése (a Keretirányelv az igények becslését csak a távlati gazdasági elemzésekhez igényli), a készletek sztochasztikus jellegéből adódó, a vízhiányos időszakokhoz kapcsolódó kockázatok elemzése, a központilag meghatározott hasznosítható készletek értékeinek a tapasztalatok alapján, a helyi sajátosságok figyelembevételével történő felülbírálata, a területi szétosztás részletei, 60