A Magyar Hidrológiai Társaság XIX. Országos Vándorgyűlése I. kötet (Gyula, 2001. július 4-5.)

2. SZEKCIÓ: A VÍZELLÁTÁSSAL–VÍZKEZELÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI. VÍZKÖZMŰVEK AUTOMATIZÁLÁSA ÉS TÁVMŰKÖDTETÉSE - VÍZMINŐSÉGI KÉRDÉSEK AZ EU KAPCSÁN - Rung Attila: Arzénmentesítés során keletkező iszap elhelyezésének lehetőségei

A következőkben ismertetem azokat a - részben korábban felmerült - megoldásokat, melyek az arzéntartalmú vas-hidroxid iszap környezetszennyezést kizáró elhelyezését célozzák, beleértve ebbe a vállalatunknál és más üzemeltetőknél alkalmazott megoldásokat is. Az iszap lerakása egy általánosan használt veszélyes hulladéklerakóban A Békés Megyei Vízmüveknél ez a jelenleg alkalmazott megoldás, az iszapot a mindenféle veszélyes hulladékot fogadó, és az azonos osztályúakat együtt is kezelő aszód-galgamácsai hulladéklerakóban helyezzük el. A megoldás előnye, hogy a hulladék biztonságosan, környezetszennyezést kizáró módon kerül lerakásra, az azt fogadó telep minden szükséges infrastruktúrával rendelkezik, a nagy beszállított hulladékmennyiség miatt viszonylag gazdaságosan üzemel. Hátránya a megoldásnak viszont az, hogy a II. osztályú veszélyes hulladékokat keverve kezelik, és rakják le, tehát az arzéntartalmú iszap később - például az időközben esetleg gazdaságossá váló arzénkivonás céljára - semmilyen módon sem nyerhető vissza. A kevert lerakás - mivel a különböző hulladékok egymásra hatásának következményeire számítani kell - „túlbiztosítást" tesz szükségessé (pl. többletszigetelés stb.). Az iszap lerakása egy speciális arzéntartalmú vas-hidroxid iszap lerakóban A speciálisan arzéntartalmú vas-hidroxid iszap lerakására épített telep előnye lenne az általános veszélyes hulladéklerakóval szemben, hogy ebből a hulladékot vissza lehetne nyerni későbbi hasznosítás céljára és - mivel kifejezetten erre a célra készülne, el lehetne kerülni a felesleges túlbiztosítást, a többletszigeteléseket és egyéb létesítményeket. A lerakó építése során a legfontosabb követelmény minden bizonnyal az lesz, hogy megakadályozzuk az arzén kimosódását az iszapból és a visszaszivárgását a környezetbe. Semleges pH és magas redox potenciál mellett az iszap stabil, tehát ennek megváltozását kell megakadályozni. Fontos feladat annak biztosítása is, hogy a szél ne hordhassa szét az iszapot. A lerakóhelyet - annak figyelembe vételével, hogy a fenti követelmények teljesüljenek -, úgy kell megépíteni, az iszap alá és fölé is egy, a vizet át nem eresztő réteg kerüljön, melyet később, amikor az iszapot hasznosítani kell, el lehet bontani. Ez a réteg lehet, pl. - a felső réteg esetén földdel takart - fólia is, ebben az esetben azonban a földtakarásról a fás szárú növényeket irtani kellene. Ebben az esetben a telep ésszerű működtetése miatt a lerakást két lépcsőben kellene végezni, egy közbenső gyűjtőben gyűjteni az iszapot, majd - amikor elegendő mennyiség összegyűlt - lefóliázva átrakni a végleges helyére. (5. Ábra) Felmerült — egyelőre az ötletek szintjén - az iszap kémiai fixálása is, azért, hogy a telep üzemeltetési költségeit tovább lehessen csökkenteni. Ebben az esetben az iszap egy kimosódást megakadályozó, a későbbi hasznosítást megelőzően könnyen eltávolítható burkot kapna, és térbetonon lehetne elhelyezni, különösebb takarás nélkül. Ez az eljárás azonban még részleteiben kidolgozatlan. A lerakóhelyhez csurgalékvíz-összegyűjtő dréncsőhálózatot kell építeni, és annak vizét rendszeresen vizsgálni kell. A lerakóhely területszükségletét - függetlenül a keletkező iszapmennyiségtől, és az esetleges fixálástól - úgy kell meghatározni, hogy egy tonna iszapra - 1,5-2 m iszapvastagsággal számolva, és figyelembe véve a manipulációhoz szükséges területigényt is - kb. 1 m

2-t kell biztosítani. A speciális vas-hidroxid lerakó üzemeltetéséhez mindenképpen állandó személyzet szükséges, hogy más hulladék lerakását meg lehessen akadályozni. Az iszap bebetonozása, vagy hozzáadása betonhoz 168