A Magyar Hidrológiai Társaság XVIII. Országos Vándorgyűlése II. kötet (Veszprém, 2000. július 5-6.)

nem vethetők össze egy szűkebb térség, adott esetben a hazai belvizeket kiváltó hidrológiai, meteorológiai tényezők alakulásával, nem csak a regionalitás részkérdéssé válás aspektusából, hanem azért sem, mert a nem integrális folyamatok pozitív, negatív irányú változásai csak potenciálisan hordozzák magukban a globális folyamatok kimutathatóságát, s amíg annak mértéke egy bizonyos korláton belül marad, addig talán csak a szélsőségek gyakoriságának növekedését fogjuk regisztrálni. Tehát béküljünk meg azzal, hogy a jelenlegi hidrológiai, meteorológiai szituáció és szélsőségesség nem egy minket, ezt a Kormányt sújtó speciális átok, hanem a természet tulajdonságából adódó ingadozás, a száraz és nedves időszakok váltakozásának megfelelő, a természet által uralt játéktér egy bejárt, és bejárandó útja. Ezzel kapcsolatban az az ősi mondás, vagy népi bölcsesség fogalmazható meg, hogy amikor szárasság van, fel kell készülni az árvízre és amikor nagy vizekkel küzdünk előre kell látnunk az aszályos időket, ami rokonítható a "békében készülj a háborúra, a háborúban készülj a békére" szólással. Anélkül, hogy itt a belvízi folyamatok minden részletére kitérnék meg kell állapítani, hogy a magyar síkvidéknek jellemzője az a káros felszíni víz megjelenés, vagy adott esetben a talaj felső rétegének túlnedvesedése, amely károkat okoz a mezőgazdaságban, az építményekben, vagy egyéb helyeken. Magyarország nagyrészt síkvidéki ország, a Kárpát medence mélyén fekszik. Vízjárta terület volt nagy része még két-három évszázada. A vízrajzi történeti tanulmányok tisztán rávilágítanak arra vízimunkálati folyamatra, amely mintegy második honfoglalás elsősorban a Tisza völgyében lehetővé tette a mezőgazdasági termelést az ipari és lakossági terjeszkedést. Tehát nem kell csodálkozni azon, hogy a korábban vízjárta területek, ha nem is valami kísérteties atavizmusnak engedve, hanem a természetföldrajzi adottságokból eredendően a vízzel való kapcsolatukban az elöntések képét mutatják, még akkor is, ha a korábbi elöntések jelentékeny részét a felsőbb szakaszokról a folyók által szállított víz jelentette. A múlt vízképét mi sem mutatja jobban, mint a jelenkori légi felvételek, amelyek éppen a belvízi elöntések során mutatják meg a táj "vízarcát", rántják le róla az emberi beavatkozásokkal táblásított, birtokrendezett, művelési ág szabályozott álarcát. Ezek a légifelvételek rengeteg mindent elárulnak és éppen akkor, amikor "betegség" tüneteit mutatják a "lázas" foltok jellemzően beszélnek. Sokszor szinte talányosnak tűnik, hogy honnan, s miként jelenik meg ez a felszíni víz. A csapadékot és a hóolvadást, valamint a talajvízszint emelkedését szokás okként megemlíteni. De mindezzel csínján kell bánni, mert a hol és mikor kérdésre nem adtunk választ és ezért számtalan kimutatás, feldolgozás készülhet, amelyek egymást erősítő és egymást gyengítő érvei mintegy zavaros összképet varázsolnak elénk, amelyben a belvíz valami boszorkányos médiummá válik. Van a kezünkben egyetlen biztos fogódzó és ez a mérleg 842