A Magyar Hidrológiai Társaság XVII. Országos Vándorgyűlése I. kötet (Miskolc, 1999. július 7-8.)

1. ÁRVÍZVÉDELEM - Kovács Péter–Pataki László: Az 1998. őszi Tisza árvizet kiváltó okok meteorológiai és hidrológiai értékelése a Tisza-völgyi árvizek sorában

következményekkel. (Első helyen említendő itt az 1995. decemberi Tisza és Szamos árvíz amely talán az évszázad legnagyobb felső-tiszai árvize lehetett volna, ha az utolsó csapadékos napon a Szamos vízgyűjtőin a lehűlés hatására nem 20-50 cm-nyi hó hullik, hanem 20-50 mm-nyi eső.) De milyen is volt ez az év? Talán érdemes ott kezdenünk, hogy az 199798-as tél - az utóbbi 10 évhez hasonlóan - nem bővelkedett csapadékban. A tél végére felhalmozódott jelentéktelen, az átlagos mindössze töredékét elérő hóvízkészlet lefolyása különösebb veszély nélkül lezajlott, sőt a talajok csekély nedvessége miatt többen a tavasszal esetlegesen kialakuló aszályra és veszélyeire figyelmeztettek. A síkvidéken a tavasz első hónapja sem hozott nagy változást, ugyanakkor Kárpátalján, a Tisza és a Bodrog vízgyűjtőire már jelentősebb eső ill. hó hullott. Ennek a csapadéknak a vízjárásra gyakorolt hatása még csekély volt. Az első igazán komoly csapadékos periódus áprilisban kezdődött. Már ekkor is voltak kisebb árhullámok, de ezeket a főfolyó könnyen fogadta, igazi veszélyt ezért nem jelentettek. A szintén esős május is hozott vízszintemelkedéseket, de kritikus helyzetek ekkor sem voltak. Júniusban az északi területeken átlagához mérten kevesebb, míg Erdélyben jóval nagyobb csapadék hullott, ami a Szamoson okozott árhullámokat. Július ismét rendkívül nagy mennyiségű csapadékot hozott. Az egymást követő tiszai árhullámok egymásra futottak, s a Tokaj alatti szakaszon rendkívül lassan levonulva, tartósan magas vízszinteket eredményeztek. A júliusi árvíz magasságával nem, előfordulási időpontjával és tartósságával viszont kitűnik a tiszai árvizek sorából. Levonulását követően lassan csökkentek a vízszintek, ugyanakkor az időjárás csapadékos volta augusztusban és szeptemberben is megmaradt. Ez a csapadékosság a vízszintek tartósan magasan tartásában nem, de a talaj folyamatos nedvesítésében komoly szerepet játszott. Az igazi csapadékos ősz, októberben köszöntött be. Ekkor a Kárpátokban már többfelé az éves átlagcsapadék felett járt az 1998. évi összeg - azzal együtt, hogy az év első két hónapjában szinte semmi sem hullott, tehát ez mindössze 7 hónapnak volt köszönhető s az átázott talajok, ill. az egyre gyengébb vegetáció miatt, szinte minden csepp eső meglátszott a vízfolyásokon. A szakemberek egy része ekkor már tartott attól, hogy az egyébként földrajzi adottságként előforduló későőszi másodlagos csapadékmaximum esetleg drasztikusan, rövid idő alatt lehulló - mediterrán ciklontevékenységből származó - novemberi, vagy ahogy az már az elmúlt években többször előfordult, decemberi esőkből teljesül. Ez ráadásul különösen veszélyes lehet a Tisza vízgyűjtőin - annak ellenére, hogy általában ez „csak" a felső folyásokat fenyegeti -, hiszen ha a frontok, ciklonok előtt déldélnyugat felől áramló viszonylag enyhe levegőben a csapadék képződése 75