A Magyar Hidrológiai Társaság XVII. Országos Vándorgyűlése I. kötet (Miskolc, 1999. július 7-8.)
1. ÁRVÍZVÉDELEM - Kertészné Komlóssy Anikó: Az 1998. novemberi rendkívüli felső-tiszai árvíz PR feladatai, tapasztalatai
E dolgozatnak nem feladata az árvíz hidrológiai elemzése, a védekezési tapasztalatok összegzése, azonban, mint ahogyan a tájékoztatás is szerves része e folyamatnak, néhány utalás elkerülhetetlenül szükséges a megértés céljából. 2. ELŐZMÉNYEK November elsején, még az előző - az évben a negyedik -, tiszai árhullám levonulása érdekelte viszonylag élénken a sajtót és a lakosságot, amely Vásárosnaménynál, az 1970-es, mértékadó vízállást közel egy méterrel közelítette meg. Ekkor még senki nem gondolta, hogy néhány nap elteltével minden eddigit meghaladó árhullám levonulásának lehetünk tanúi. November 4-én délután, az egymást követő hidrometeorológiai jelentések, előrejelzések már egyértelműen jelezték a rendkívüli árvízi helyzet kialakulását. Éjfélkor összeült a Megyei Védelmi Bizottság, azt követően pedig sajtótájékoztatóra került sor. A szokatlan éjszakai időpont ellenére a bizottság teljes létszámmal, a média is szép számmal képviseltette magát. Nagyfokú bizalom mutatkozott a Vízügyi Igazgatóság irányába ezúttal is, senki nem kérdőjelezte meg a helyzet komolyságát, realitását. (Itt csak zárójelben jegyzem meg, hogy ekkor még csak az első fokú védekezési szintnek megfelelő vízszint alakidt ki a tiszabecsi határszelvényben.) Beindult a gépezet. A bizottság tagjai a feladatokra koncentrálva igen magas színvonalú munkát végeztek munkatársaikkal együtt, amely nagy mértékben segítette a védekezés sikerét. 3. TÁJÉKOZTATÁSI SZAKCSOPORT FELADATAI A Vfzkárelhárítási Szabályzatnak megfelelően működő Tájékoztatási Szakcsoport fő feladata a belső és külső kommunikációs tevékenység szervezése volt. 3.1. BELSŐ ÉS KÜLSŐ CÉLCSOPORTOK INFORMÁCIÓS FELADATAI 3.1.1. Belső célcsoportok Naponta legalább egy alkalommal rádión a szakaszvédelemvezetők és osztagparancsnokok tájékoztatót kaptak a kiadott sajtóanyag tartalmáról, a védelmi helyzetről, a műszaki beavatkozásokról, a feladatokról annak érdekében, hogy megfelelően tájékozottak legyenek a védelmi vonal teljes egészét illetően.