A Magyar Hidrológiai Társaság XIII. Országos Vándorgyűlése I. kötet (Baja, 1995. július 4-6.)
A Duna-Tisza köze vízgazdálkodásának helyzete és problémái - BALÁSHÁZY LÁSZLÓ: A kritikus vízháztartási helyzetből adódó környezetvédelmi feladatok a Duna-Tisza közi hátságon
A homokhátsági területen az általános vízhiány párosulva a rossz vizháztartási adottságokkal rendelkező, alacsony termőképessegű (messze az országos átlag alatti aranykorona értékű) homoktalajokkal erősen korlátozza a területfejlesztési lehetőségeket. Tekintettel arra, hogy a mezőgazdaság és az erre települő ipar a lakosság döntő többségének nyújt megélhetést, a vízhiány közvetlenül veszélyezteti a térség népességmegtartó képességét is. A táji és termőföldi adottságokkal összefüggésben a Hátság homokos területein a szántóföldi művelésnek nincs olyan meghatározó szerepe, mint az Alföld más középtájain, viszont nagy a kertészeti kultúrák, a szőlő és gyümölcs ültetvények jelentősége. A Hátság D-i, lösszel borított részén a szántóföldi művelés jelentős, összhangban a jobb talajadottságokkal, az országos átlagot meghaladó aranykorona értékű földekkel. A Hátságra jellemző az erdőterületek alföldi viszonylatban nagy aránya. A vizháztartási viszonyokat, a kritikus helyzet kialakulásának okait, a felismerhető folyamatokat a témakörrel foglalkozó szakemberek széles köre vizsgálta már az évek hosszú során. A jelen írásnak nem célja ezek áttekintése, az elért eredmények összefoglalása. Viszont köszönet illeti mindazokat ezen a helyen is, akik munkásságukkal, eredményeikkel hozzájárultak a helyzet feltárásához, az ok-okozati összefüggések megértéséhez, az eredmények megismertetéséhez. 2. A HELYZET ÁLTALÁNOS KÖRNYEZETVÉDELMI ÉRTÉKELÉSE A talajvízszint-süllyedés veszélyezteti a természeti erőforrások, a táji adottságok, védett természeti értékek megőrzéséhez fűződő általános környezetvédelmi érdekeket. Nem fogadható el az, hogy a vízkészletek igénybevétele tartósan és nagy térségre kiteijedöcn meghaladja az utánpótlódást, azaz tartós túligénybevétel álljon elő. Ezt kell szem előtt tartani akkftris, ha a kritikus helyzet jelentős mértékben természeti okokra visszavezethetően alakult ki az utánpótlódás csökkenése és a természetes megcsapolódás növekedése révén. A túligénybevétel ellentétes a fenntartható fejlődéssel, ami a Hazánkban is elfogadott környezetpolitika központi gondolata. Benne van ebben a megközelítésben az az etikai felelősség is, hogy a környezeti elemeknek csak olyan mértékű igénybevétele engedhető meg, ami nem veszélyezteti a jövő generációk életfeltételeit. Az elmondottakból következik, hogy olyan térségi környezetpolitikára van szükség, ami elősegíti a vizhiányos körülményekhez történő alkalmazkodást. A Duna-Tisza-közi hátságon a fejlődés csak akkor tartható fenn, ha sikerül megállítani a talajvízszint süllyedését, és egyensúly alakul ki a társadalmi, gazdasági, műszaki és környezeti feltételek között. A jellemzően vizhiányos körülmények között különös jelentősége van annak, hogy a vízfelhasználás szempontjából a leghatékonyabb megoldásra térjenek át. Mint ismeretes, mind a nemzetközi gyakorlatban, mind a hazai szóhasználatban eddig a leghatékonyabb megoldás (vagy más szavakkal és kissé más tartalommal: a legjobb gyakorlat) fogalmát a szennyezőanyagok kibocsájtása szempontjából értelmezték. így használja a legjobb környezeti gyakorlat fogalmát a "Határokon túlterjedő vízfolyások és nemzetközi tavak védelméről" szóló, 1992.-ben számos ország, igy Magyarország által is Helsinkiben aláirt Egyezmény. Hasonlóan értelmezi "Az együttműködésről a Duna védelmére és fenntartható használatára" cimet viselő, 1994.-ben Szófiában aláirt nemzetkőzi Konvenció is. Természetesen ez szoros összefüggésben áll azzal, hogy mind a két dokumentum a vízminőség védelmére koncentrál, és azon belül is zömében a felszíni vizekkel foglalkozik. A hazai alkalmazás számára az új környezetvédelmi törvény fogalommeghatározása lehetővé teszi, hogy ezután a 91
