A Magyar Hidrológiai Társaság XIII. Országos Vándorgyűlése I. kötet (Baja, 1995. július 4-6.)

A Duna-Tisza köze vízgazdálkodásának helyzete és problémái - KÁKONYI ÁRPÁD: A természetvédelem és a vízgazdálkodás összefüggései a Kiskunsági Nemzeti Parkban

Nehéz a természeti és történeti táj integritását, karakterét megőrizni, hiszen a fejlődés - amely létesítmények, így többek között nagyobb térségre kiterjedő vízrendezési létesítmények létrehozásával is jár - nem állhat meg. Ismerni kell tehát előre a beruházás várható hatásait, a tájkarakter szempontjából meghatározó elemek, tájrészletek jellegcsorbító beavatkozásait, hogy időben megtudjuk mi a fejlődés ára. Vízgazdálkodási létesítmények, beavatkozások hatásait vizsgálva arra a következtetésre jutunk, hogy az többoldalú. Egy beruházás közvetlen hatása(i) mellett ( egy vízfolyás kiegyenesítése ) a meder hoszz-szelvényének korrekciójából származó berágódás ill. a talajvízszint lesüllyesztése a közvetett, nagyobb területre kiható következmény. Ezért szükséges, hogy a fejlesztés nemcsak célorientált, de élővilágcentrikus is legyen. Az élővilág mindig a víz közelében a leggazdagabb, víz mellékén alakulnak ki a legbonyolultabb rendszerek, ökoszisztémák, melyek nemcsak otthont adnak számtalan fajnak, de a víz minőségét is kontroll alatt tartják. A víz különböző felszíni megjelenési formái a patak, folyó, tó, vízesés holtág stb. a természetes táj különleges, rendkívül vonzó elemei, amelyek a földrajzi változatosság mellett az élővilág életfeltételeit, változatosságát is jelentik. Le kell tehát szögezni: csak azokat a vizeket szabad elvezetni, melyek pillanatnyi ésszerű visszatartása, helyi hasznosítása megoldhatatlan. Térségünkben a vízmegörző funkciójú területek védelme, víztakarékos technológiák, kultúrák, tájhasználati formák elősegítése kívánatos. A vízmegörzési-tározási funkciók lehetséges visszaállítása, a tájértékekben gazdag, változatos vízfoltok megőrzése, rehabilitációja a természetszerű vízgazdálkodás vezérfonala kell legyen. A vízparti ökoszisztéma az egysejtúektöl az emlősökig terjed. Az ember szolid tájalakító tevékenysége évszázadokon át harmonikus környezetet teremtett. A gépesítés lehetősége, a szinte korlátlan teljesítmények sajátos disszonanciához vezettek. A műszaki szemlélettel kialakított vonalvezetés, hossz-szelvény stb. csak a termelési-gazdasági célokat szolgálta, a vízfolyások, ökológiai rendszerének életfeltételeit, a természeti táj egységét alárendelten kezelte. A rendezett medrek karbantartási feladatainak gépesítése miatt fáktól, bokroktól mentes szelvényt és parti sávot alakítottak ki. A vízfolyások mellől eltűnt a kísérő vegetációs sáv, hasznos életközösségek színhelye, és a táj is sokat veszített varázsából, egyediségéből. A jövőben a hidraulika és a mechanika törvényei mellett figyelembe kell venni az ökológia és az esztétika követelményeit is. Meg kell kívánnunk, hogy a vízilétesítmények műszaki megfelelésük mellett illeszkedjenek az adott 178