A Magyar Hidrológiai Társaság XII. Országos Vándorgyűlése II. kötet (Siófok, 1994. május 17-19.)

2.3 A földhasznosítás. valamint a növénytermesztési és állattartási technológiák módiának szerepe a talajerózióra Balaton vízgyűjtőiében. A talajpusztulás mértékét - domborzati, talaj és csapadékviszonyok mellett - nagyban befolyásolja az illető terület hasznosításának a módja. A talajerózió hatásának leginkább a szántó, az ültetvény, kevésbé a gyep és legkevésbé az erdő területek vannak kitéve. A Balaton teljes vízgyűjtő területe 5212 km2, amelynek mintegy 90 %-a termő-, és 62 %-a mezőgazdaságilag müveit terület. Az összterület 28 %-án található erdő. A Balaton teljes vízgyűjtőjén a mezőgazdaságilag művelt területnek mintegy 72 %-a erózió által veszélyeztetettt. Fokozzák az eróziós folyamatot az elműlt rendszerben kialakított nagy táblák, a megszüntetett fasorok, erdőfoltok és erdősávok, valamint a meredek lejtőkön termesztett nagytérállásu növények, a gyakori lejtésirányú talajművelés ill. a mélymüvelés elhagyagolása. A szőlő és gyümölcs ültetvények 70 %-ban hegy-völgy irányban kerültek eltelepítésre. A lejtős területű gyepeket nagyrészt elhanyagolták, kikoptak és megjelent rajtuk az eróziós kártétel. Számítások szerint a teljes vízgyűjtőn mintegy 32 t/ha az évi átlagos talajveszteség. A vízgyűjtő terület ökológiai viszonyait tekintve jelentősen eltérő három,; Északi, Déli és Nyugati vízgyűjtőre tagozódik az alábbiak szerint: az Északi vízgyűjtő 1033 km2 a Deli vízgyűjtő 1448 km2 a Nyugati vízgyűjtő 2731 km2 Az Északi vízgyűjt

ő két eltérő domborzatú részre tagozódik, melyek közül egyik a hegy- és dombvidék, amely a különlegesen egyedülálló klima, domborzati és talajtani adottságai miítt történelmi borvidék és egyben idegenforgalmi vonzerő is. A másik a Tapolcai-medence, atcreHv - 567 -