A Magyar Hidrológiai Társaság XII. Országos Vándorgyűlése I. kötet (Siófok, 1994. május 17-19.)
idősorok illuszrációit is, azonban jelen dolgozat - az előre megadott terjedelmi korlátok miatt - ezeket nem tartalmazza. 3.1 Csapadék A tóra hulló csapadék évi és félévi időrait vizsgálva megállapítható volt, hogy mindhárom időhorizonton a lineáris trendanalízis csökkenő tendenciát jelez. A csökkenés a trendvonal iránytangens-értéke szerint a nyári félévben valamelyest nagyobb mértékű, mint a téli félévben. A mozgóátlag és a simítás idősorát szemlélve feltűnő, hogy a csökkenő tendencia az 1970-es évek elejétől a korábbi időszakhoz képest erőteljesebbé vált. Erre bizonyíték az is, hogy az 1921-1970. időszakban 24 évben fordult elő a sokévi átlag alatti éves csapadékösszeg, ugyanakkor az 1971-1992. időszakban 14 ilyen ével találtunk. A Balaton vízháztartásával foglalkozó korábbi vizsgálatok eredménye szerint a sokévi átlagnál 10 %kai kevesebb évi csapadékösszeg már számottevő vízhiányt okoz a tó vízforgalmában. Legalább ilyen mértékű csapadékhiányt reprezentáló 14 évet találtunk az 1921-1970. közötti idősorban, míg 1971-1992. között 10 ilyen év fordult elő. Ez azt jelenti, hogy az átlagosnál legalább 10 %-kal kisebb évi csapadékösszegek 1921-1970. között átlagosan 3,5 évenként, míg 1971-1992. között átlagosan 2.2 évenként jelentkeztek. Külön figyelmet érdemel az idősor utolsó 5 egymást követő (1988-1992) éve, amikor az évi csapadékösszeg minden évben 10 %-nál lényegesen nagyobb mértékben (átlagosan 16 %-kai) maradt el 72 évi középértéktől. Valójában az ilyen típusú évcsoportok (legalább 2-3 év) jelentkezése okozza a tó vízháztartásában a hidrológiailag szélsőségesnek nevezhető, vízhiányos állapot kialakulását. 3.2. Hozzáfolvás A hozzáfolyás alakulása elválaszthatatlanul kapcsolódik a csapadék időbeni változásához. A teljes vizsgálati időtartam alatt a hozzáfolyásidősort mindhárom időhorizonton a csökkenő tendencia jellemezte. A két félév közül a nyári félévben - összhangban a csapadékviszonyok alakulásával - állapítottunk meg nagyobb mértékű csökkenést. Tekintve, hogv hosszabb időszakban a csapadékösszegek egyirányú változása a felszíni lefolyásban egyező tendenciájú, de nagyobb mértékű eltérést okoz, az idősorból azokat az éveket választottuk ki. amelyekben a hozzáfolyás évi összege legalább 15 %-kal maradt - 47 -