A Magyar Hidrológiai Társaság XI. Országos Vándorgyűlése (Szombathely, 1993. szeptember 13-14.)

Külön kategóriát képeznek az időszakos vízvezetők és völgyhajlatok, amelyek valamennyi hegy- és dombvidéki terület településén megtalálhatók. Ezek kiépítésére, a nagy vízmennyiségek kártétel nélküli vízvezetésre történő alkalmassá tétel műszaki megfogalmazás történhet a vízfolyásokra vonatkozó szabályok szerint, de történhet a belterületi vízelvezető művekre érvényes gyakorlat szerint is, amely azonban megfontolandó. 1.3. Külterületi vízrendezés követelményei A vízfolyások esetére a Q^G J - 0 JJ ,,-os vízhozamok kártétel nélküli elvezetése az előírás. A területi vízrendezési (meliorációs) műveket pedig a mezőgazdaság által megadott igények alapján méretezték. A gyakorlatban azonban területi vízelvezető művek, felszíni nyílt árokhálózata, méretei, vízszállító képessége szinte minden esetben nagyott a számítottnál, különösen, ha a felszíni nyílt árok drain rendszer befogadójaként is szerepelt. A drainhálőzat 1,3-1,8 m mélysége, kitorkolási adatai meghatározták a felszíni vízelvezető árok mélységét, mederméreteit. Dombvidéki területen ezért a területi vízrendezési hálózatból a befogadó Qjg \"

r

a ki" épített medret a tervezettnél általában nagyobb terhelés érte, érhette, különösen, ha a vízgyűjtőn a csapadékviszonyok az átlagnál nagyobbak voltak. 1.4. Példák a naqycsapadékokböl kialakult belterületi károkra Az elmúlt 30-35 évre visszatekintve, Veszprém megye területéről számos példát lehet felsorolni, amelyeknél a külterületekről érkező rendkívül nagy vízhozamok a települések belterületét jelentős árvizek károsították. A települések beépített területein, a kisvízhozamok kiépítésére alkalmas vízelvezető művek nem tudták a károkozás nélkül az árvizek levezetését biztosítani. 1972. júliusában Veszprém térségben lehullott 90 mm 2 órás időtartamú csapadék nyomán a Veszprémi Séd völgyében az árterületre települt utcák lakóházait 1-1,5 m magasságú árhullám károsította. - 27 -