A Magyar Hidrológiai Társaság IX. Országos Vándorgyűlése II. kötet, Víziutak, holtágak, tavak hasznosítása (Székesfehérvár, 1991. június 26-28.)

SZABÓ SZABOLCS főelőadása: A TAVAK VÍZGAZDÁLKODÁSA - BUKOVSZKY GYÖRGY: A Velencei-tó vízgazdálkodásának vázlata az elmúlt két évszázadban

A század végén vetették fel a tó lecsapolásának gondolatát. Ennek fő szorgalmazói a Meszlényiek és a Gárdonyiak voltak. A lecsapolásra terv is készült és ezt az érdekelt birtokosok, hatóságok, szakértők véleményével felszerelve felterjesztették a Helytartó Tanácshoz. 3. A TŰ VÍZGAZDÁLKODÁSA A XIX. SZÁZADBAN A század első felében a tó lecsapolását a Meszlényeik és a Gárdonyiak továbbra is szorgalmazták, annak ellenére, hogy a tó 7/3 területének birtokosa, a székesfehérvári káptalan, ellenezte. Gazdasági számitással 1839. bebizonyitta, hogy a tó megtartása előnyösebb /ll/. Ettől függetlenül a gárdonyiak a hatóságokat továbbra is ostromolták. A 60-as évek közepén fellépő szárazság idején már majdnem ugy lett, hogy SZÍVÓS küzdelmük nem uolt hiába való. 1865-ben előirták egy rendezési terv készitését, amely a tó területének kisebb részét megtartotta volna /12/. Egy évvel később egy főispáni meghivó már a tó teljes területének lecsapolását irányozta elő. A meghívóban meghirdetett gyűlést elhalasztották, végül az ügyet átadták az alispánnak /13/, /14/. Valószinü a lecsapolást inségügyi hitel terhére kivánták végrehajtani. Az előirás szerint erre a célra ez a hitel nem használható fel, csak útépítésre, hídépítésre és árvédelmi töltés építésre. így a Székesfehérvár-Seregélyes útvonal rendezésével függhetett össze az utat keresztező Dinnyés-Kajtori csatorna rövidebb szakaszának rendezése /15/. A Vízjogi Törvény megalkotása után létrejött a OinnyésKajtori Lecsapoló Társulat. A rendezés érdekében megvásárolták és elbontották, a lefolyást akadályozó, abai és sárkereszturi malmokat. Kezdetben a rendezést csak a Székesfehérvár-Oinnyés közötti