A Magyar Hidrológiai Társaság IX. Országos Vándorgyűlése I. kötet, A Dunántúli középhegység vízgazdálkodása (Székesfehérvár, 1991. június 26-28.)

SZŰCS JÓZSEF: Bányavízemelés mennyiségi és minőségi problémáival kapcsolatos tapasztalatok Dorogon

Átgondolt, szervezett védekezés a karsztvizveszéllyel szemben az 1930-as évek elején indul meg a medencében. Ezt a több mint félévszázados időszakot jellegében négy kü iönbözó szakaszra lehet bontani. Az els

ő - 1932-1948 közötti - szakaszr

a jellemző, hogy a medencében tartóasan emelt vízhozam 10-20 m/mi között mozgott. A viszonylag kis mennyiségű vizemelés hatására a karsztvízszint a medence belső területén is alig változott, - +130-as szint körül állt, - regionális hatását pedig nem is érzékelték. A második szakas

z 1948-1967 között jelölhető ki. Ebben az időszakban a bányák kényszerű vízemelése fokozatosan növekedett az 1967-ben mért eddigi legmagasabb - 152 m'Vmin - értékre. Az átlagosan 100 m'Vmin nagyságú tartós vízemelés a medencén belüli karsztvízszint jelentős mértékű csökkenését okozta. A belső területeken a +105-ÖS szintek váltak jellemzővé. A depresszió Budapest irányában azonban csak Piliscsévig volt je lentős, ahonnak K-felé a karsztvízszint meredeken emelkedett és a Visegrád-Pilisszentkereszt-Solymár vonalában kijelölhető sáv mentén kimutatható vízválasztó helye változatlanul jól meghatározható volt. Ettől kelet felé - a Duna leszívó hatására - meredek karsztvizszint-süllyedés volt észlelhető. A harmadik szakas

z 1967-1977 közötti időszakban határozható meg. Ezt az évtizedet a dorogi bányaüzemek sorozatos elfulladása jellemezte. A kiemelt karsztvíz mennyisége folyamatosan csökkent és 1976 végén alig érte el a 6 m

3/min értö<et. Ennek hatására megindult a karsztvízszint lassú emelkedése, bár annak mértéke nem érte el a vizemelés csökkenéséből várható nagyságot . 1978-ban +110-es szint körül tetőzött és közel stacioner állapotot jelezve alig mozgott 1981-ig. A Pilisszentkereszten át húzódó nyereg viszont az előző időszak-