A Magyar Hidrológiai Társaság IX. Országos Vándorgyűlése I. kötet, A Dunántúli középhegység vízgazdálkodása (Székesfehérvár, 1991. június 26-28.)

LIEBE PÁL főelőadása: A DUNÁNTÚLI-KÖZÉPHEGYSÉG VÍZHÁZTARTÁSA ÉS VÍZGAZDÁLKODÁSI PROBLÉMÁI

letek ezt összességében /a területen belül máshol/ kiegyenlítik. Ez arra mutat, hogy a keleti térségre javasolt 3 160 m /perc karsztviztermelési limit nem enyhithető. Ebbe az irányba mutatnak az ALUTERV-FKI-ban kifejlesztett modell /3/ által ellenőrzött karsztvizháztartási adatok -is, amelyek szerint a Keleti egység /ebbe itt a K-i Bakony is beleértendő/ 1976-87 évi átlagos beszivárgása csak 125 m /perc volt, mi3 közben a Középhegység egészére ugyanezen időszakra 488 m / perc átlagértéket adnak meg, igaz, - 25 % lehetséges eltéréssel. A beszivárgás közvetlenül nem is határozható meg nagyobb pontossággal, a karsztvizháztartást illetve a modellt végül is nem ez hitelesiti, hanem az, hogy az eddig mért vizszintés forráshozam változásokat a vízföldtani modellek megfelelő pontossággal irják le. A karsztjvizháztartásnak a számítógépi modellezéssel való ellenőrzése vezetett arra, hogy a Középhegységgel foglalkozó intézmények /KBFI, ALUTERV, FKI, MNE VITUKI/ vizsgálati eredményei között egyre kisebb az eltérés annak ellenére, hogy csak a bemenő mért tényadatok / csapadék, vízhozamok, vízszintek / egyeztetése történik. 3. A KARSZTVIZTÁROLÓ IGÉNYBEVÉTELÉNEK HATÁSA A KÖZÉPHEGYSÉG HIDROLÓGIAI VISZONYAIRA. 3.1 A karsztforrások és kisvízfolyások elapadása hozamcsökkenése A koncentrált bányavizemelések az ötvenes-hatvanas években először a közelükben lévő hideg- és langyos karsztforrásokat apasztották el, s a regionális depresszió csak ezután alakult ki, amikor a koncentrált víztermelés növekedését csak a tárolt készletek leürülése tudta csak ellensúlyozni. 1950-1970 között apadtak ki nagyobbrészt a tatai források, amelyek közül különösen a Fényes-források természetes, tófenéken történő feltörésének megszűnése volt a természetet ért veszteség. - 17 8 -