A Magyar Hidrológiai Társaság VII. Országos Vándorgyűlése III. kötet, Regionális vízművek (Salgótarján, 1987. július 9-11.)

REGIONÁLIS VÍZMŰVEK - Környei László főelőadása: A REGIONÁLIS VÍZMŰVEK KUTATÁSA, TERVEZÉSE, ÉPÍTÉSE

belül (ekkor az összes vízmű kapacitás 1 435 000 m"Vd volt, a Fővárosi Vízmüveké 723 000 m^/d, mely 50 Vát jelenti a teljes kapacitásnak), ekkor 720 település rendelkezik vízmüvei./ - 1985-ben /7/ a Vízmüveknél a termelt víznek 17 %-át regionális vízmüvek szolgáltatták (a Fővárosi Vízmű 38 %-ot) az összes termelt víz mennyisége 929 000 000 m 3/a volt. 1985-ben 1852 településen üzemelt vízmű, más adat szerint 1822 telepü­lésen /8/. Ma már országosan 21 regionális vízmű rendszerről tárgyal­hatunk azzal, hogy a Fővárosi Vízmüvek már megalakulása óta ennek szá­mitható, hiszen Budapesten kivül számos más településre is szolgáltat ivóvizet, a vizbeszerző helyei pedig Váctól Ráckevéig terjednek ki, termelés­ben is egyedül állő nagyságrendű vizmü.­fl Regionális Vízmű létesítését a kezdeti időszakban alapvetően az szabta meg, hogy a vizbeszerzést nem lehetett megoldani a vízfelhasználó terület közelében. A gazdasági szükségszerűség és a lehetőségek következ­tében ez elsősorban iparvidékekre, majd üdülőterületekre terjedt ki. Ma már ezt az általában nem kis beruházási költségigényű megoldást alkalmaz­ni kell ott is, ahol a közeli vizbeszerzés vízminősége nem megfelelő, illetve ott, ahol a felszín alatti bányászat hatására a vizbeszerzés le­hetősége megszűnt, illetve ahol a helyi vizbeszerzéseket az emberi beavat­kozások elszennyezték. Mai fogalmazás szerint /9/ Regionális Vizmü: 7-nél több város, község, ipartelep egységes ellátását szolgáló rendszer, illetőleg olyan rendszer, amely a vízhasználat kielégítését döntő mértékben más térségből való vízátvezetéssel teszi lehetővé. Régióközi vizmü: két vagy több regioná­lis vizmü összekapcsolása utján jön létre. Kialakítására rendszerint a készletek biztonságosabb, racionálisabb elosztása érdekében kerülhet sor. - Ez utóbbira példa a Borsodi Regionális Vizmü és Miskolc város vízellátásának kapcsolata, de hasonló a Fővárosi Vízmüvek és a Duna-menti Regionális Vízmű összekötése is.­A regionális vízmüvek mellett meg kell említeni a kistérségi vízmüveket melyek egyre inkább kiépülnek, ezek néhány (3-7) település víz­igényét, összekapcsolt vezetékekkel kiszolgáló rendszerek, melyek víz­bázisa az ellátott térségben van. Ezek száma 1985-ben országosan mintegy 75 volt. Vízszolgáltató kapacitásuk esetenként e kistérségi vízmüvek­nek csupán pár száz m'/d, de egyes városokhoz kapcsolva ezek vízigénye - 8 -

Next

/
Thumbnails
Contents