A Magyar Hidrológiai Társaság V. Országos Vándorgyűlése II. kötet, A mezőgazdasági vízgazdálkodás közigazgatási kérdései (Szarvas, 1984. július 4-6.)

A MEZŐGAZDASÁGI VÍZGAZDÁLKODÁSI POLITIKA ÉS AZ IRÁNYÍTÁS - Szabó István–Burger Ferenc: A mezőgazdasági vízszolgáltatási főművek fejlesztésének problémái, gazdasági kihatásai

zatvállalás mértékének körvonalazását, és ezen célok érvényesítési módjának /tervezés, szabályozás/ meghatározását. Az alapvető ellentmondás abb<51 adódik, hogy mindig az érvényes gazdaságirányítási rendszernek megfelelő - lényegében rövid távú - célok határozták meg a mezőgazdasági vízszolgáltató rendszerek fejlesztését, de az ehhez szükséges vízgazdálkodási infrastruktúra kiépítése /öntözőfőmüvek/ jellegéből adódóan hosszabb távú előrelátást feltételez. Ebből következik, hogy az öntözéses gazdálkodás jelenlegi helyzete, valamint a főmüvi infrastrukturális háttér közti ellentmondás elsősorban a múltban gyökerezik. Mindezeket a kérdéseket a dolgozat - inkább feltáró jelleggel - a vízgazdálkodási ág feladatai szempontjából, elsősorban a mezőgazdasági vízszolgáltatás főmüvi fejlesztésének oldaláról közelíti meg azzal a szándékkal, hogy hozzájáruljon a mezőgazdasági vízhasznosítással kapcsolatos további célok és feladatok tisztázásához. 1. AZ ÖNTÖZÉSES GAZDÁLKODÁS FEJLESZTÉSÉNEK ELLENTMONDÁSAI 1.1 A fejlesztési politika főbb jellemzői 1950-1970. évek között A felszabadulás után a mezőgazdaság öntözésre berendezett területe gyorsan növekedett: az ötvenes évek végén elérte a 160 ezer ha-t. Legnagyobb vetésterülete - több mint 50 ezer haral - a rizsnek volt. Az öntözési módok közül a felületi, elsősorban az árasztó /rizs/ öntözés dominált, melynek fajlagos vízigénye is a legnagyobb. A mezőgazdasági vizszolgáltatás főművei is e fejlődésnek megfelelően gyors ütemben épültek ki, melyet az is megkönnyített, hogy az öntözővíz szállításra a meglévő belvizhálózatot használhatták. - 19 -