A Magyar Hidrológiai Társaság IV. Országos Vándorgyűlése I. kötet, Árvízvédelem (Győr, 1983. június 29-30.)

A vízhozam nem-permanens többletéből felülről-lefelé vonuló árhulláin tetőzásének levonulási sebessége a tapasztalat szerint minden folyón, igy a Tiszán is "viszonylag lassú". Itt átlagosan,kerekítve 36 kin/nap, azaz 1,5 km/óra = kb. 0,4 m/s sebesség körül ingadozik a tetőzás lehsladásának sebessége. Ez lényegesen kevesebb a vízfolyás 0,8 - 1,2 m/s közötti áramlási közópscbessógénál. A duzzasztásból vagy süllyesztésből származó, alulról-felfelé hatoló, a vízállás változását hordozó hullán viszont a hullámsebességgel halad, tehát "viszonylag gyors". Kereken 1000 km/nap = 40 lem/óra, vagyis a 10 m/s-nál is nagyobb sebességet érhet el. Ha tehát a befogadó, vagy valamelyik mellékfolyó duzzasztást vagy süllyesztést idéz elő a főfolyón, enne!" felhatolása hosszú szakaszon szinte azonnal bekövetkezik. Megengedhetetlenül leegyszerűsítené vizsgálódásunkat, ha - mint ahogy ez eléggé elterjedt - egy-egy folyószelvény vizszineséseinek változására egyszerűsítenénk a leirt jelenségek magyarázatát. A duzzasztási görbék meghatározása viszont nem szorítkozhat csupán a feladat egyszerűbb részére: a duzzasztás fokának és a vízhozamnak az ismeretében a vizszinvonal meghatározására. Sokkal fontosabb az inverz feladat: a vizszinvonal egyes pontjainak ismeretében a vízhozam megállapítása, majd ebből a feltételezett permanens, állandó sebességű vízszintek meghatározása. A duzzasztásoktól és süllyesztésektől nem befolyásolt vizszineket az eddig előfordult árvizek eseteire Vápiás I

. a Tiszát és fontosabb mellékfolyóit illetően kiszámította és a Hidrológiai Közlön

y 1981. évi 9.számában közreadta. nyilvánvaló, hogy ha még el is fogadhattuk volna a felső vízmércék jellemző adatainak hatóokot tükröző megjelenését és meghatározó voltát a Tisza vízrendszerében, akkor is csak a duzzasztások és süllyesztések hatásától mentesített vízállásokat lehetett volna összefüggéseinkben szerepeltetni. 65