A Magyar Hidrológiai Társaság IV. Országos Vándorgyűlése I. kötet, Árvízvédelem (Győr, 1983. június 29-30.)

3.2. A rózaének, mint energiahordozó szerepének csökkenése Régen a rőzse, mint energiahordozó a falvak búbos- és kenyérsütő kemencéinek, valamint a falusi pékségeknek ideális tüzelőanyaga, a füz anyafák törzse, a gallyak vastag része pedig az igen elterjedt cserépkályhák keresett tüzelője volt. A szénhidrogének előretörésével a füzrőzse energiahordozó szerepe azonban szinte nullára csökkent és tüzelőként nem volt értékesithető. Védelmi anyagként kazalba rakva 5 - 6 év után elavult, és hogy ne legyen a mezőgazdaság féreg-fertőző góca, elégetésre került. Az olajáremelkedés némileg módositotta a helyzetet, de a cserépkályhára való visszaállást nem eredményezte. A mezőgazdasági üzemek száritó üzemei azonban rákényszerültek, hogy kazánjaikat szénhidrogén tüzelésről, hulladéktüzelésre állitsák át. így ma már újra érdeklődés mutatkozik a tűzi rőzse iránt. 3«3. Az árvízvédekezés fejlődése A felszabadulás óta a védvonalakon a töltéserősitési munkák eredményeképpen, számottevően nőtt az árvizvédelmi biztonság. A jól kiépített töltéseken, az árvízvédekezés alkalmával a hullámverés ellen kisebb mértékben kell védekezni. A fentiek figyelembevételével és az uj védekezési technológiák bevezetésével a rőzse, mint védelmi anyag, egyre inkább háttérbe szorul. Ezt bizonyltja az is, hogy mig árvízvédekezés céljára készletben tartandó rőzsemennyiség 1972-ben a Tisza völgyében 1.905.000 kéve volt, 1976-ra e mennyiség 1.044.000 kévére csökkent. 4. JAVASLAT A VÉDERDŐK KORSZERŰSÍTÉSÉRE Az elmondottak bizonyitják, hogy a hullámtörő botoló füzesek 154