A Magyar Hidrológiai Társaság IV. Országos Vándorgyűlése I. kötet, Árvízvédelem (Győr, 1983. június 29-30.)

ként kezelt fejesfa üzemmódja alakult ki, amelynek lényege, hogy az árvízszint fölé nőtt fiatal fűzfákat, az árvízszint alatt 1,0 - 1,5 m-en lenyakazták és az e felületen kihajtott ágak, - amelyek seprüszerü koronát alkottak - megtörték a hullám energiáját. Három-ötéves fordulókkal a füzkoronát - szakaszosan, hogy ágfelület mindig maradjon - letermelték (lecsonkolták) és ezzel biztosították, hogy a füzágak nem növekedtek lényegesen az árvízszint fölé. A szél- éa jégfogó erdősávot szálerdőként, az erdőgazdálkodásban ismert módon kezelték ós kezelik ma is, ami a kezelőknek különösebb problémát nem okoz. A fejesfa üzemben kezelt véderdő gazdasági háttere az volt, hogy munkaerő bőven állt rendelkezésre, és az igen munkaigényes csonkolási munkát, valamint az elöregedett "anyafák" kitermelését a Tisza menti lakosok a téli időszakban munkabér nélkül "felesben", vagy "részesként" elvégezték, mert ezzel a tüzelőkészletüket biztositották. A csonkolással kitermelt, a kezelőnél maradt rőzseanyagot a védtöltésen kazlakba - egyes helyeken rőzsehengorbe kötve tárolták és árvízvédekezés alkalmával hullámverés elleni ideiglenes rőzsevédmüként felhasználták. A védekezés után tüzelőként értékesítették. Ha nem volt árviz, 4-5 évenként az elavult, védekezésre már nem alkalmas rőzsekazlak is értékesítésre kerültek. 3. VÉDERŐK HATÉKONYSÁGA A kubikgödrök véderdőként történő hasznosítása részes müveléssel az 1950-es évek végéig a népgazdaság szempontjából igen hatékony volt a következők miatt: 1/ Iiüszaki szempontból a/ A kubikgödrökben lévő véderdő az ár víz alkalmával a hullámok erejét csillapította, így kevesebb védelmi erőre volt szükség. 152