A Magyar Hidrológiai Társaság II. Országos Vándorgyűlése IV. kötet, Regionális vízellátás, víztisztítás (Pécs, 1981. július 1-2.)

GYIMESI BÉLA–KALÁCSKA ISTVÁN: A Dunakanyar regionális partiszűrésű vízbázisainak üzemelési és fejlesztési problémái

a hidrogeológiai adottságok, tehát megfelelő szemszerkezetű és vastagságú vizvezető és szűrőközeg (homokos-kavics, kavics, kavicsos homok), melynek a vizzáró fekü feletti állandóan nedvesitett kisvizi vastagsága legalább 3 - 4 m, - az igénybevehető területek (belső, külső és hidrogeológiai védterület), melyeket vizbázis céljaira gazdaságosan ki le. hetett alakitani, az élőviz vízminőségi paraméterei a vízkivételi hely környezetében. Állandó és lökésszerű szennyeződések az adott helyen (csóvahatások, iszapképződmények, kotrások hatása stb), a vizszerzési és a felhasználási hely közötti kapcsolat. A felsorolt szempontok általában elégségesek voltak a partiszűrésű viztermelő helyek kijelöléséhez elsősorban vizmennyiségi oldalról történő közelitésben. A reménybeli vizhozamok eldöntéséhez elsősorban arra az alapvető gyakorlati igényre kell utalnunk, hogy a partiszűrés akkor igazán jó, ha a kutakból nyert viz minden különösebb tisztítás nélkül, egyszerű fertőtlenítés után fogyasztásra felhasználható. A DUNAKANYAR-ba telepitett és jelenleg üzemelő kútsorok, beleértve a FŐVÁROSI VÍZMŰVEK egymillió m^/nap ossz. teljesítményű kútsorait is, ennek az igénynek lényegében eleget tesznek. Minden más jellegű partiszürésü vizszerzés, mely csak tisztitás útján hasznosítható, kevésbé vonzó megoldás és csak "másodlagos vizszerzésként" vétetik számításba. A DUNA-i és általában a folyómenti vízkészletek szempontjából azonban ezek a vizszerzési lehetőségek is figyelmet érdemelnek majd mint tartalék vízkészletek és ezek is az országos "vizkincs" szerves részét képezik. Ugy tekinthetők, hogy még ezek a lehetőségek is jobbak, mint a DUNA-i felszini vízkészletekből tisztított ivóviz. A partiszűrésű vizszerzés mennyiségének meghatározásánál a szűrőközeg a rétegváz stabilitását tekintjük mértékadónak, melyet a "K" szivárgási tényezővel jellemzünk. A viz alatt lévő kavicsos szűrőközegben történő vizszerzés ugyanis csak akkor és addig tekinthető hasznosnak, amig a rétegváz sértetlenül fennmarad, abban káros elváltozások (a gyakorlatban behomokolódások, illetve a teljes kolmatáció) nem következik be. A kutak üzemelési gyakorlatában a homokszemcsék és főleg az iszap lassú vándorlása tapasztalható a kút felé. Különösen búvárszivattyus üzemnél gyakori ez a jelenség, főleg automatikus üzemnél, ahol a szivattyú gyakori ki- és bekapcsolása a vízadó rétegben - kavicsközegben - történő durva beavatkozásnak tekinthető, mely végül is a termelő kútrendszer lassú, de biztos elöregedését, a vizhozamok fokozatos csökkenését eredményezi. Ugyanez fennállhat szivornyás kút rendszereknél is, ahol pedig a szivornya szívott végének közelében lévő kutak túlszivása okozhat problémát, különösen ha az ez irányú beszabályozás nem Jár kellő sikerrel. 70