A Magyar Hidrológiai Társaság II. Országos Vándorgyűlése III. kötet, Árvízvédelem – Belvízvédelem (Pécs, 1981. július 1-2.)
nikai vizsgálatok eredményeire támaszkodva, a biztonság tényleges okának meghatározásánál ma már figyelemba veszik a gát anyagának egyneműségét, altalajának minőségét és rétegeződését, a gátra ható víztömeg magasságát, ennek időbeni változását, valamint a védvonalba behatoló viznek az átszivárgási körül-, ményeit. Ezt a helye3 biztonsági elvet bővítette Bokor Mihály és Babos Zoltán. Rámutattak, hogy védtöltéseinket a növény-és állatvilág megléte károsan befolyásolja. Elsősorban a vegetáció magas veszélyességi fokát hangsúlyozták. Az állati kártevőkkel csak másodlagosan foglalkoztak. Javaslatukban szerapait, hogy ki kell bőviteni az egyenlő biztonság elvét. Egy gátszakasz helyreállításánál meg kell vizsgálni az állatok és növények minőségi, mennyiségi adatait, a járatok elhelyezkedését. Ezt a javaslatot ma újból korszerűsítenünk kell. Ma már annak a szempontnak kell érvényesülnie, hogy az állati kártevők lehetőleg ne okozzanak töltésrombolást. Ez csak úgy lehetséges, ha megelőzzük a károkozást, E z csak természetesen a gátakon, helyszínen gyűjtött tapasztalatok, megfigyelések és feltárások.birtokában lehetséges. Ennek ismeretében lehat csak használni a prevenció elvét. A megelőzés, ill. az idejében való közbelépés mindig sokkal olcsóbb, mintegy már kifejlődött, csak nagy munkával helyreállítható gátsérülés. Tehát jól kell ismernünk a Tisza gátjain élő apró emlősöket, azoknak speciális környezeti viszonyait, reagálásukat, dinamizmusukat és alkalmazkodásukat ezen élettérhez. Tudnunk kell, hogy milyen emlőstársulások alakulhatnak ki, milyen ökologiai hatásokra. Ismernünk kell, melyek azok a hatások, amik stabillá, vagy éppen felbomlóvá alakitják ezeket az emlős-cönozisokat. Az árvízvédekezéskor felmerülő biokorróziós problémákat csak a helyszínen gyűjtött adatok, térképek és ismeretek birtokában lehet sikeresen megoldani. A biokorroziónak nevezett káros hatást el kell választanunk a bioerro'zió fogalmától. A bioerrózió nagy felületű, nagyméretű biológiai degradáció, ezzel szemben a biokorrozió lokálisan, kis helyen megjelenő kártétel. Az árvízvédelem irodalmában számtalan esetet ismerünk, ahol gátszakadást okoztak az emlősök biokorróziós tevékenységükkel. Pl. Ihring Dénes tapasztalata: a gátszakadás az Érsekcsanád-i Szivattyútelep felett 5 km-re történt 1956. március 15-án. Az érsakcsanádi szakadás egy, a gát biztonsági magasságában megállapított apró-emlős lyukból alakult ki, és 15 perc múlva 50 méter, majd egy óra elteltével 70 méteres volt a gátszakadás. Ugyancsak apróemlős lyukból indult ki a varjastorok alatti gátszakadás. Itt a mentett oldali koronáéi alatt kb 0,5 m-re lévő emlősjáratból indult el a csurgás, amit próbáltak szádpallókkal elfojtani, de az átázott töltés nem tudta tartani magát. Tanulságos,a faddi holtdunai alsó gáton 1956. év koratavaszán árvédekezők jelentkezése is. E szerint az a gátszakasz az 1945-ös év jeges árvize alkalmával kapott utoljára vizet, amikoris a mögötte elterülő mentett területet a Dél-re bekövetkezett gátszakadások miatt kellett megvédeni. Az azóta eltelt évek alatt az alvó gátat az emlősök igen erősen megrongálták. Az árvíztől mentes védvonalat a rókától az egerekig mindenféle emlős meglepte, befészkelték magukat a gáttestbe. 1966. évben a Szeged Boszorkány-szigeti töltésszakaszon tapasztaltam töltés átnedvesedést /mezei.pockok és ürge járatok miatt/, de szerencsére az árhullám már levonulóban volt. I A biokorrozió hatása két főfronton okoz problémát a tiszai gátakon. Az egyik i 59
