Hidrológiai tájékoztató, 2012

TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Pálfai Imre: Az 1712. évi katasztrofális szegedi árvíz

Az 1712. évi katasztrofális szegedi árvíz

1 DR. PÁLFAI IMRE Szeged története szorosan összefügg a Tisza árvizeinek történetével. Az árvizek közül - köztudottan - az 1879. évi a legemlékezetesebb, mely a város túlnyomó részét teljesen elpusztította. Ennek az árvíznek bőséges az irodalma

2, nagyon keveset tudunk viszont az ugyancsak súlyos következményekkel járó 1712. évi Szegedi árvízről. Ezt Péter László szinte az 1879-es árvíz előképének nevezi.

3 A kerek évforduló kínálkozó alkalom arra, hogy felidézzük a 300 évvel ezelőtti eseményeket. Az 1712-es szegedi árvízről Reizner János Szeged története című munkájából tudhatunk meg legtöbbet. A szerző, levéltári források alapján megállapítja, hogy „az 1712. évben Szeged egy megrendítő szerencsétlenségnek, egy nagy katasztrófának lett színhelye. A Tisza oly magasra duzzadt, hogy az egész várost elborította s a házakat romba döntötte".

4 A katasztrófát az 1712. évi tavaszi áradat április végén idézte elő, de Szeged a magas vízállás miatt már 1711 őszén és a tél folyamán is válságos napokat élt át. A lakosság hasztalan védekezett, hiába épített kisebb töltéseket, a víz Alsóvárosnak és Felsővárosnak még a téglafalazattal készült házait is tönkretette. A Tisza partján álló szegedi várba az áradat nem hatolt be, a vár melletti ún. Palánk a magas földbástyáknál fogva ugyancsak árvízmentes maradt. A lakosság a veszedelem elől részben ide menekült, részben pedig a felsővárosi szőlőkbe. A városi tanács bécsi ügyvivőjét és az éppen ülésező országgyűlésre felküldött követeit tüstént tájékoztatta az árvízi eseményekről. A követekhez áprilisban küldött első levél a későbbiek során sajnos elveszett, tartalmát nem ismerjük. Az ezt követő levélből Reizner a következőket idézi: „Minapi levelünkben is tudósítottuk vala az árvizek felől kegyelmeteket, melyek mindekkorig csak dagadnak és áradnak, főképen a Tisza. A Maros indifferenter van, de meggondolhatja kegyelmetek, hogy Arad felé a hajók nem a Maros járásán, hanem valamerre tetszik, fel s alájárhatnak. A kegyelmed vivariumja is közel van a vízhez, mivel a töltést már nem győzi a nép mindennap continuálni. Penczéje pediglen bár annyi borral volna teli, mint vízzel. Felsőváros egészen kiszaladott a szőlőkhöz. A gabonákban és kaszáló helyekben nagy károkat tett a víz, úgy annyira, hogy Tokaj tájékán egész Szolnokig és Csongrádig megemlegetni fogják a lakosok. Aradhoz semmi élést sem vihetni, mindenben penuria van: se bor, se kenyér, se ökör, se szamár." A május 12.-én kelt tudósításból: „Az árvizek itt minálunk mind contiunálódnak. Felsőváros teljességgel a nagy kőházaknak elomlásával". Egy később kelt értesítés szerint: „Jóllehet Isten áldása lett volna a mezőben, de a rettenetes nagy árvizek mit alsóvárosunknak határában levő életeket feltévén, nem apad, mivel a tokból lassan szivárodik a Tiszának. A bolond Maros pediglen három négy nap alatt gyakorta megújítja az vizet". A június 8.-i tudósításból: „Az vizek megtértek, naponként apadnak, lassan-lassan, de az penczék és kertek bővölködnek sok vízzel". A július 3.-i tudósításszerint a „Lazaretumot, kit felépíttettünk volt, a víz fundamentumig elhordta". Július 10.-én: „Az vizek csak lassan apadnak". Július 31.-én: „Mivel az víz igen készül apadni, az tokból is alkalmasint reméljük halnak nagy bővségét".

5 Az elhúzódó árvízveszély és a kamarai felügyelőség örökös zaklatása miatt a lakosság jelentős része Makóra, Hódmezővásárhelyre, Mindszentre, Szentesre vagy a még török kézen lévő Szőregre és Kis-Zomborra költözött, ott alapított új otthont. „A hajléktalan lakosok egyelőre a palánkban vonták meg magukat, azután pedig telkeiken földbe ásott putrikban és gunyhókban tanyáztak. Eveken át tartott e hajléktalanság és nyomor, mert még az 1715. évi országos adóösszeírás alkalmával is a palánkot kivéve a lakosság csupa ideiglenes hajlékokban lakott. Az 1719. évi adókivetés alkalmával is még favázas, nádfonatos és sártapaszból készült házak léteztek, úgy hogy adó alá vonható rendes épület csak 399 volt, amiből alsóvárosra 285, felsővárosra pedig 112 esett. Ily rettenetes pusztulás érte Szegedet az 1712. évi árvíz alkalmából s a szörnyű csapást a nép csak évek hosszú során heverte ki. Mindenki azt hitte, hogy Szeged végképp elpusztult és soha fel nem támad többé. Híre is volt, hogy a várost máshova telepítik, majd meg arról volt szó, hogy az új erődöt a Maros-torokban a két víz szögletében emelik fel."

6 De nemcsak a lakosság, mely ezidőtájt mintegy 5000 fő lehetett, hanem a papság egy része is elmenekült, A jezsuiták, a város jövőjét reménytelennek látva, a hatóság kéréseinek ellenére, 1712 augusztusában Szegedről eltávoztak, és iskolájukat Nagy-Bányán nyitották meg.

7 A Reizner előtti helytörténeti irodalomban - Bél Mátyás Notitia-ját

8 kivéve - alig találunk utalást az 1712. évi szegedi árvízre, sőt általában a magyarországi árvizekre is csak nagyon keveset. Réthly Antalnak az időjárási eseményeket és elemi csapásokat tárgyaló munkájában

9 a Duna 1712. februári, Buda és Pest egy részét is elpusztító árvizéről olvashatunk rövid tudósítást, s arról, hogy 1712 tavaszán a folyók szerte az országban kiáradtak, s kivált a Szamosközben és Erdélyben végeztek szörnyű pusztítást. De már a megelőző 1711. év tavaszát is szüntelen esőszakadások, nagy sárok, árvizek jellemezték, a nyár váltakozó időjárású, Erdélyben erősen árvizes, október, november és december esős volt. 1712 január kezdetén borzalmas fagy volt és szél, bő havazásokkal (a hómagasság némely helyen felülmúlta a 3 métert!), márciusban ugyancsak havazásos időjárás uralkodott. A tavasz esős, különösen május hónap, úgyhogy Magyarország több vidéke az „özönvíz képét" mutatta. Az ősz ugyancsak esős volt, minek következtében többfelé árvizek keletkez-