Hidrológiai tájékoztató, 2004

TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Molnár Béla: A Kiskunsági Nemzeti Park jelentős földtani és vízföldtani értékei

cseméretet a szél az üledékből gyakran „kirostálja" és a futóhomok jó osztályozottsága is részben ebből adódik. Az 1,0 mm átmérőjű szemcsék a felszínen általában szaltációval, a 2,0 mm-nél durvábbak pedig görgetéssel mozognak előre. A fülöpházi buckáknál a legdurvább szemcsék 0,8 mm átmérőjűek. Az átlagos szemcseméret azonban közép homokos aprószemü homok, vagyis 0,1—0,5 mm közötti átmérőjű (Molnár B. 1999a, 1999c). A szél pusztító munkájánál a felületre ható deflációt és a mélység felé ható abráziót különböztetjük meg. A Duna—Tisza közén elsősorban a defláció érvényesül és ez akkumulációt eredményez. Az abrázió maximális mélységét a talajvízszint korlátozza. A szél vonszoló szállításánál „szállítási szőnyeg" alakul ki. A szél turbulens örvényei csak a felszínt érintik. A „vonszolási szőnyeg" alatti részen a szemcsék már nem mozognak előre és ezért azok helyben maradnak. Ezzel a szél energiájának megfelelően a homokszemcsék kiválasztódnak, elszállítódnak és különböző formákat (buckákat) képezve halmozódnak fel. A szélszállításnál ez a környezet az egyik nagyon jellemző kifejlődés és ez a meglátogatott homokbuckás területen is megjelenik. A homok felhalmozódásoknál mikro és makro formákat különítünk el. A Duna—Tisza közén és így a fÜlöpházi homokbuckáknál is a következő mikroformák jelennek meg. A homok driftek, amelyek valamilyen fix akadály mögött halmozódnak fel. Ez lehet pl. kisebb bozót, fücsomó vagy egyéb helyeken kőzetdarab. A homok ezek szélárnyékos oldalán halmozódik fel. A homokdrift nyelvalakú homoktestet alkot. A homokhullámok szintén jellemző formák. A vízi szállítású áramlási fodroknál mindig a taréjak közötti mélyedésben, a homokhullámoknál pedig mindig a taréjon helyezkednek el a legdurvább szemcsék. (Ez egyben a fosszilis lerakódások felismerésénél is fontos jegy.) A homokhullámok magassága és a taréjok egymástól való távolsága a szél erejétől és a rendelkezésre álló szemcsemérettől függ. Fülöpházán ezek egymástól való távolsága néhány cm és dm, a magasságuk pedig 3—10 cm között változik. A homokhullámok a szélirány változása (ingadozása) miatt villásan elágazhatnak és időnként keresztirányú homokhullámok is szuperponálódhatnak. Látványos eolikus makro felhalmozódási formák a homokbuckák. A homokbuckák nem mások, mint szél által lerakott homokdombok. A Duna—Tisza közén Fülöpháza környékén ma is mozgó buckák vannak. Ezek legjobban a sivatagi parabola buckákhoz hasonlítanak. Azoktól azonban annyiban témek el amennyiben a környezet nem sivatagi. A parabolabucka jellemzője, hogy formája patkóalakú. A homokmozgásnál a homok a bucka közepén halad jobban előre. A szélirány felé eső végein (kaijainál) a nedvesség és a növényzet miatt lassúbb a mozgás. A Duna—Tisza közén a lavinálódási oldal, amely a szélárnyékos oldalt jelenti általában 20—30°-os, a szélnek kitett oldal pedig 10° körüli. A bucka úgy halad előre, hogy a szél a homokot a tetőpontig fújja, majd ott nem az egész lavinálódó oldalon egyszerre, hanem nyelvalakban, alul kiszélesedve részletekben omlik a homok a lejtőn le. A bucka évi előrehaladása a mi viszonyaink mellett 05—1,0 közötti, és elsősorban az un. nagyböjti szelek idején intenzív (Molnár B. 1999a). A bucka magassága a mindenkori szél erősségétől és a homokszemcse mérettől függ. Fülöpházán a legnagyobb bucka magasság eléri a 20—25 m-t. Egy új bucka mindig a korábbi buckák közötti mélyedésben halad előre. A bucka belső rétegződésére jellemző, hogy a lavinálódó oldalon 25—34°-os lejtős réteglemezek alakulnak ki. A réteglemezek néhány mm vastagságúak. A szélirányba eső kisebb lejtőszögű oldalon a homokszemcsék vonszolással és szaltációval haladnak előre. A széliránynyal szembeni oldalon maximálisan 15° -os réteglemezek alakulnak ki. A buckák belső rétegződését alapvetően ez a két folyamat alakítja ki. Ennek eredményeként kisebb dőlésszögű 20 cm vastagságú rétegkötegek, illetve azon belül nagyobb dőlésszögű elnyírt réteglemezek jönnek létre. A fülöpházi buckák az uralkodó széliránynak megfelelően ÉNy—DK-i tengelyűek. A szélirány azonban váltózó, így a homlok kisebb szögben változik és ennek e-redményeként egymás mellett és egymáson is több buckafront jelenhet meg. A buckák felszínén a korábban említett mikroformák is jelen vannak. Sajátos, hogy az előrehaladó buckák útjába eső, és eltemetett fák és bokrok egy idő után kissé „szenesedett" formában újra a felszínre kerülnek. Az élettelen földtani értékek mellett a buckás vidéken sajátos, több esetben endemikus növényzet található. A következő megállóhelyünk a Kelemenszék tó volt. Ez ugyanazon út mellett a 4l-es km-nél lévő dél felé vezető kavicsos úton érhető el. A tó a KNP „Felső -Kiskunsági tavak" részét képezi. Az egész terület a Kecskemét-solti út mindkét oldalára kiterjed, összes területe 3905 hektár. A Kelemenszék tó a szabályozás előtti dunai ártéren jött létre, keletkezése szerint az egykori ártéri mélyedést foglalja el. A terület 93 m tszf-i magasságú. 10 m mélységig a tó alatti üledékek a következők. 2,0— 10,0 m között középszemű, 1,5—2,0 m között aprószemü homok van, 0,0— l,m között pedig vízzáró agyag települ. A homok felső része áthalmozott folyóparti düne homok, alsó része folyóvízi. A homok karbonát tartalma 10,0—20,0 %, az „agyagé" pedig 25,0-^0,0 % közötti, ez részben tehát már dolomitiszap. A tó környéki talajvizek 1974 őszén mért összsó- tartalom értékei 6—8000 mg/l, tehát igen magas értékűek voltak (Molnár B. 1999b., Molnár B.—Kuti L. 1978a, 1978b,). A vizek nátrium tartalma 1000—2000 mg/l, a kalcium tartalma pedig 10,0—50,0 mg/l közötti volt. A vizek nátrium hidrogén-karbonátosak, fokozott klorid tartalommal. A K-i, morfológiailag magasabb Duna—Tisza közi hátsági oldal felől a kalcium mellett magnézium tartalmú vizek szivárognak a tó felé. Ez a víz a nagy karbonát-tartalmú dolomitiszap képződést segíti elő. A tóvíz a Duna gátak közé szorítása előtt a nagy árvízkor kiöntő vízből, a csapadékvízből és a tó felé szivárgó talajvízből nyerte utánpótlását. Az utóbbi megfelel a Tóth J. (1963,1971) által kimutatott helyi áramlási rendszerek hatásának (Molnár B. 1999b ).A szabályozás után a dunai víz elmaradt. A tóvíz kémiai viszonyait 1976-ban Szépfalusi J. (1976) vizsgálta. 1976 áprilisa és novembere között a tóvíz összsó tartalma 1310 mg/l.-ről indulva a 07 hónapra